Nagy befektető helyett az internet és az ismerősök végigkalapozását javasolják a magyar közösségi adománygyűjtő portálok azoknak, akiknek van egy jó ötletük, de nincs pénzük a megvalósítására. Az év elején indult két adománygyűjtő oldal vezetői szerint egy jó ötletet még a válság közepén is meg lehet valósítani.
Nem kell megállnia az innovációnak, a kicsi, de nagyszerű ötletek megvalósulásának azért, mert kiötlőik nem elég tőkeerősek, vagy nem kaphatnak állami támogatást. Amerikában a 2007-es pénzügyi válság során találták ki a közösségi finanszírozás (crowdfunding) modelljét, amelyben nagy befektetők helyett a közösség adja össze a projektek megvalósulásához szükséges összeget.
A kisebb támogatások nem jelentik azt, hogy a végén az ötletgazdának kisebb büdzséből kell dolgoznia. Egy jó fotókkal, részletes tervrajzokkal és üzleti modellel megtámogatott ötlettel több százezer dollárt is össze lehet kalapozni a Kickstarter nevű amerikai tömegfinanszírozási oldalon. Ilyen óriási sikerre példa az iPod Nanót karórává alakító speciális LunaTik óraszíj, amely már a támogatásgyűjtés hónapjában is majdnem egymillió dollárt gyűjtött össze, mára pedig az Apple hivatalos boltjában is kapható termékké vált.
![Forrás: [origo] Forrás: [origo]](http://static5.origos.hu/i/1012/20101206lunatikki.jpg)
Amerikában tavaly már parádésan teljesített a közösségi finanszírozás, a Kickstarter oldalon 11 836 projekt talált elég támogatóra, és 99 millió dollárt ajánlottak fel a netezők különböző célokra. Magyarországon 2011 végén kezdtek el feltűnni az első közösségi ötletoldalak. A jelenleg csak maréknyi projektet futtató Creative Selector ötletversenyből alakult át közösségi finanszírozós oldallá, decemberben a Kezdheted.hu, januárban pedig az Indulj.be jelentette be startját. Miért tartják filléres adományok módszerét Magyarországon is életképesnek?
Mindenki fél a pénzforgalomtól
A Kickstarter üzleti modelljét jelentősen át kellett gyúrni ahhoz, hogy Magyarországon is működhessen. "Rájöttünk, hogy ezt nem lehet magyarosítani, teljesen át kell formáznunk a metodikáját" - mondta az [origo]-nak az amerikai nagy testvérről Aracsi Krisztián, a Kezdheted.hu vezetője. A változások egyik következménye az volt, hogy a Kezdheted sokkal szigorúbban ellenőrzi a projekteket, mint az a Kickstarter teszi. Ha sikeres a gyűjtés, akkor a projektgazda megkapja az összeget, ám köteles a szerződéseket és számlákat bemutatni három hónapon belül a Kezdhetednek.
Az Indulj.be nem ad közvetlenül pénzt a győztes pályázónak: helyette tárgyal viszont az ötletet megvalósító cégekkel. A folyamat végén az ötletgazda megkapja saját megvalósult termékét, elkészül a fejlesztés, amelyre gyűjtöttek, pénzt viszont senki nem kap kézhez, mert az üzemeltetők tartanak a rossz szándékú ötletgazdáktól, akik meglépnének az összegyűjtött összeggel.
![Forrás: [origo] Forrás: [origo]](http://static9.origos.hu/i/1202/20120203-crowdfunding1.jpg)
Mesekönyvre és mobilszoftverre gyűjtenek az Indulj.be-n
Az Indulj.be elsősorban nem is közösségi támogatóoldalnak tartja magát, hanem támogatói közösségi vásárlásnak. "Olyan ez, mintha az emberek darabonként összeadnák a mosógépet. Az egyik hozza a dobot, a másik a motort" - mondta Turcsán Tamás, az Indulj.be csapatának egyik vezetője. Az elképzelés előnye, hogy az adományokból megvalósult termékekből később is lehetne majd az Indulj.be-n vásárolni.
Fókuszban a kreatív munka
Az első pillantásra hasonlónak tűnő két magyar ötletoldal között óriási különbségek vannak. Míg az Indulj.be előreláthatólag projektek tető alá hozásával, startup vállalkozások elindításával vagy technológiai innovációk megvalósításával foglalkozik majd, a Kezdheted.hu lehetőséget ad a műhelymunkára is. A csapatokhoz félkész ötlettel is be lehet kopogtatni, ha elég jónak találják, segítenek átgyúrni. A Kezdheted.hu kurátori rendszere épp azért született, hogy az ötletgazdát egy szakember segíthesse. Ha a kurátor és az ötletgazda megérti egymást, akkor kezdetét veheti a közös munka.
A kurátori rendszer az az újítás, amelyet a Kezdheted tett hozzá a Kickstarter modelljéhez. Kreatív műhelyek, dizájnerek, innovációs laborok segítenek a projektek elindításában. A kurátorok pénzt nem kapnak munkájukért, a dicsőségből azonban részesülnek. Az ötletgazdák tanulnak is a folyamat közben - mondta Blaski Dániel, a Kezdheted alapítója - olyan kiírást készítenek, amely több leendő támogatót meggyőz, és olyan felajánlásokat próbálnak kitalálni, amelyek segítenek megnyitni a támogatók pénztárcáját.
A mesekönyvtől a Sziget-appig bármi készülhet
Az Indulj.be nem akart várakozni, ezért hat projekttel indult el. Egy kezdő metálbanda első albumának elkészítésétől a Sziget Fesztiválon való ismerőskeresést megkönnyítő mobilszoftveren keresztül a mesekönyvig mindenre lehet adományokat küldeni. A legjobban Koncz Erika mesekönyve áll, erre már 73 ezer forintot adtak össze a netezők, ráadásul neki már offline támogatója is akadt.
![Forrás: [origo] Forrás: [origo]](http://static2.origos.hu/i/1202/20120203-crowdfunding.jpg)
Példaprojektekkel van tele a Kezdheted
A Kezdheted.hu oldalt meglátogatva egyelőre csak vicces példaprojekteket talál a látogató. Aracsi Krisztián elmondta, egyelőre arra várnak, hogy minden kategóriában legyen legalább egy ötlet, csak azután indul el valójában az oldal. Bár az oldalra még nem kerültek fel az első valódi projektek, a csapat több mint harminc projektgazdával tárgyal, és az ötletek fele kész arra, hogy elinduljon a gyűjtés.
Kinek lesz erre pénze?
A támogatásgyűjtő oldalak központi problémája a pénz. Nem is az, hogy ki fog adakozni, mert mindkét csapat bízik abban, hogy az ötletgazdák barátai és az újdonságokra vadászó internetezők össze tudják dobni egy-egy projekt megvalósításának árát. Nagyobb gondot jelent, hogy a pénzt valahogyan el kell juttatni az ötletoldalakhoz
Az amerikai Kickstarter remek módszert talált erre: az Amazon kereskedőház fizetési megoldása képes adományozási szándékot is kezelni. A felhasználó akkor jelöli be, hogy ő támogatná az épp kiszemelt projektet, amikor jólesik, a pénzt viszont csak akkor vonja le a Kickstarter a számlájáról, ha az ötletgazda által igényelt összeget elérte a gyűjtés. Hazánkban azonban nincs ilyen banki szolgáltatás, a támogatók aközött választhatnak, hogy elutalják a pénzt, vagy PayPalen küldik el. Amennyiben a szükséges összeg mégsem gyűlik össze, az ötletoldalak visszautalják a pénzt, a tranzakciós díjat pedig elszámolják veszteségnek.
Turcsán Tamás szerint az is lényeges különbség Amerikához képest, hogy Magyarországon nem lesznek az igényelt összeg három-négyszáz százalékát összegyűjtő projektek. A magyarok lezárt történetnek érzik a kampányt, ha a száz százalék összejött. Az Indulj.be a siker határát ráadásul hetvenöt százaléknál húzza meg, aki az interneten összegyűjtötte a pénz háromnegyedét, az a maradék 25 százalékot már össze tudja kalapozni valahogyan, véli a csapat.
Gazdaságélénkítés kicsiben
Az azonos ihletforrás - a Kickstarter - és a hasonló célok ellenére a két magyar ötletportál nem halad ütközőpályán. Valószínű, hogy a dizájn iránt érdeklődő, a WAMP művészpiacot látogató közönségnek lehet érdekes. Blaski Dániel ugyan hisz abban, hogy technológiai és művészeti projektek egyaránt lesznek az oldalon, de a kurátorok mostani köre a művészet és kultúra felé tolja az oldalt. A startup versenyek felől érkező Indulj.be-t annak lesz érdemes böngészni, aki technológiai újdonságokat vár.
Az ötletportálok elindulásának mindenki a nyertese lehet. A fiókban porosodó tervek megvalósulhatnak, a válság miatt kisebb fordulatszámon üzemelő vállalkozások megrendeléseket kaphatnak, az adakozók pedig új termékeket, élményt és sztorikat, még akkor is, ha csak ötszáz-ezer forintot dobtak be a kalapba.
Mit tegyünk, ha átvert az appbolt?
Okostelefonra és táblagépekre játékok és segédprogramok ezreit lehet megvenni egyetlen gombnyomással a nagy gyártók appboltjaiban, de az esetleges reklamáció ...
Mit tegyünk, ha átvert az appbolt?
Okostelefonra és táblagépekre játékok és segédprogramok ezreit lehet megvenni egyetlen gombnyomással a nagy gyártók appboltjaiban, de az esetleges reklamáció ...
Mit tegyünk, ha átvert az appbolt?
Okostelefonra és táblagépekre játékok és segédprogramok ezreit lehet megvenni egyetlen gombnyomással a nagy gyártók appboltjaiban, de az esetleges reklamáció ...
Bedőlni látszik az afgán wifiutópia
Amerikai egyetemisták elvitték az internetet egy afgán városba, ami teljesen átformálta a helyiek életét. Egy műhold meghibásodása miatt azonban véget ért a gazdaság és ...
Már olcsón is lehet 3D-tévéje
Bár a 3D és az internet már az olcsóbb televíziókban is megtalálható, és a boltokban már eleve csak HD-felbontású lapostévéket árulnak, a legtöbben még kisfelbontású ...
Háborús készültség lesz a londoni olimpián
A második világháború óta nem volt akkora harckészültség a brit fővárosban, mint amilyen a nyári olimpia ideje alatt lesz. Ötvenezer ember ügyel majd a rendre ...
Notebookot vagy ultrabookot vegyek?
Az ultrabook könnyű és vékony, de drága: a hagyományos laptopból azonos árért sokkal erősebb konfigurációt lehet megvenni. Melyik a jó választás egy adott célra? ...
Börtön járhat a facebookos önbíráskodásért
Könnyen megütheti a bokáját, aki nyilvánosan akar visszavágni a perverz leveleket küldözgetőknek. A magyar jogrendszer szerint akár a zaklatott is börtönbe kerülhet, de ...
Falra vetíti a nyaralást a legújabb kamera
A diafilmek korszakát idézi a Sony legújabb videokamerája, amelyet miniprojektorral is felszereltek. Eljött a korszak, amikor a nyaralást házimozis minőségben nézzük ...
Valódi pártjuk lesz a kalózoknak
Eddig egyszerű civil szervezet formájában működött, de májustól valódi pártként folytatja a magyar Kalózpárt, amely az internetes technológiák által meghatározott ...
Tízmillió felhasználója van a legsikeresebb magyar IT-cégnek
A világsikert elérő magyar prezentációkészítő szoftver, a Prezi már Powerpoint fájlokat is képes magába építeni, a jövőben pedig a Wordöt és az Excelt is kiváltaná. Az ...
Ennél jobb helye nem lehet a ballagásra kapott pénznek
A ballagásra kapott ajándékpénzt értelmesen is el lehet költeni: a laptop, e-könyv-olvasó vagy a diktafon az egyetemi éveket is hatékonyan segítheti. Összegyűjtöttük, ...
Elfoglalja az iskolákat a Facebook
Van magyar iskola, ahol az osztályfőnökök feladata, hogy figyeljék a diákok internetes tevékenységét, máshol minden tanuló tagja gimnáziuma Facebook-csoportjának, ahol ...
Csúcsképernyővel támadja az iPhone-t a Samsung
Elődjénél és az iPhone-énál is jóval nagyobb, HD-felbontású képernyővel szerelik fel, újonnan debütált beszédfelismerője viszont nem tud majd magyarul a Samsung legújabb ...
Olcsón is lehet 3D-tévéje
Lement a 3D-tévé ára, de a legtöbb magyar még a szuper tévén is is gagyi minőségű adást bámul.
Mazda CX-5 2.0 AWD
Az alacsony fogyasztáson és a kis tömegen érhető tetten az új koncepció, de a régi Mazdákat jobb volt vezetni.
Több ezren bújócskáznak
A Földön száz olyan törzs él, amelynek tagjai nem kérnek a külvilágból, és az esőerdő mélyén rejtőznek ma is.
Utolsó erejükkel menekülnek a tévéktől
A Sony leépít, a Sharp az Apple-höz dörgölözik. A tévében nincs pénz.