Üzemeltetőinek saját döntése alapján zárta be kapuit a BTjunkie nevű ismert torrentoldal, amelyről hét éven át lehetett letölteni filmeket, zenéket és szoftvereket.
A BTjunkie-t nem a hatóságok záratták be, a honlapon hétfőn elhelyezett üzenet szerint működtetői saját maguk döntöttek úgy, hogy bezárják a Bittorrent technológiával elérhető tartalmakat kínáló letöltőoldalt.
A 2005-től 2012-ig működött szájton a következő üzenet olvasható: "Ez itt a sor vége, barátaim. A döntés nem volt könnyű, de elhatároztuk, hogy önként bezárunk. Éveken át harcoltunk a kommunikáció jogaiért, de itt az ideje, hogy továbblépjünk. Egy életre szóló tapasztalat volt, a legjobbakat kívánjuk nektek!"

Az oldal alapítója az internetes kalózkodással foglalkozó TorrentFreak blognak elmondta, hogy a Megaupload fájlmegosztó oldal bezárása, illetve a világ elsőszámú torrentoldala, a Pirate Bay alapítóinak jogerőssé vált börtönbüntetése komoly nyomást gyakorolt rájuk. Ezért döntöttek önkéntesen a bezárás mellett, noha közvetlenül soha nem perelték be őket jogvédő szervezetek, bár az amerikai lemezkiadókat és filmstúdiókat tömörítő társaságok tavalyi kártákony szájtokat felsoroló listáján a BTjunkie is helyet kapott.
Mit tegyünk, ha átvert az appbolt?
Okostelefonra és táblagépekre játékok és segédprogramok ezreit lehet megvenni egyetlen gombnyomással a nagy gyártók appboltjaiban, de az esetleges reklamáció ...
Mit tegyünk, ha átvert az appbolt?
Okostelefonra és táblagépekre játékok és segédprogramok ezreit lehet megvenni egyetlen gombnyomással a nagy gyártók appboltjaiban, de az esetleges reklamáció ...
Mit tegyünk, ha átvert az appbolt?
Okostelefonra és táblagépekre játékok és segédprogramok ezreit lehet megvenni egyetlen gombnyomással a nagy gyártók appboltjaiban, de az esetleges reklamáció ...
Bedőlni látszik az afgán wifiutópia
Amerikai egyetemisták elvitték az internetet egy afgán városba, ami teljesen átformálta a helyiek életét. Egy műhold meghibásodása miatt azonban véget ért a gazdaság és ...
Már olcsón is lehet 3D-tévéje
Bár a 3D és az internet már az olcsóbb televíziókban is megtalálható, és a boltokban már eleve csak HD-felbontású lapostévéket árulnak, a legtöbben még kisfelbontású ...
Háborús készültség lesz a londoni olimpián
A második világháború óta nem volt akkora harckészültség a brit fővárosban, mint amilyen a nyári olimpia ideje alatt lesz. Ötvenezer ember ügyel majd a rendre ...
Notebookot vagy ultrabookot vegyek?
Az ultrabook könnyű és vékony, de drága: a hagyományos laptopból azonos árért sokkal erősebb konfigurációt lehet megvenni. Melyik a jó választás egy adott célra? ...
Börtön járhat a facebookos önbíráskodásért
Könnyen megütheti a bokáját, aki nyilvánosan akar visszavágni a perverz leveleket küldözgetőknek. A magyar jogrendszer szerint akár a zaklatott is börtönbe kerülhet, de ...
Falra vetíti a nyaralást a legújabb kamera
A diafilmek korszakát idézi a Sony legújabb videokamerája, amelyet miniprojektorral is felszereltek. Eljött a korszak, amikor a nyaralást házimozis minőségben nézzük ...
Valódi pártjuk lesz a kalózoknak
Eddig egyszerű civil szervezet formájában működött, de májustól valódi pártként folytatja a magyar Kalózpárt, amely az internetes technológiák által meghatározott ...
Tízmillió felhasználója van a legsikeresebb magyar IT-cégnek
A világsikert elérő magyar prezentációkészítő szoftver, a Prezi már Powerpoint fájlokat is képes magába építeni, a jövőben pedig a Wordöt és az Excelt is kiváltaná. Az ...
Ennél jobb helye nem lehet a ballagásra kapott pénznek
A ballagásra kapott ajándékpénzt értelmesen is el lehet költeni: a laptop, e-könyv-olvasó vagy a diktafon az egyetemi éveket is hatékonyan segítheti. Összegyűjtöttük, ...
Elfoglalja az iskolákat a Facebook
Van magyar iskola, ahol az osztályfőnökök feladata, hogy figyeljék a diákok internetes tevékenységét, máshol minden tanuló tagja gimnáziuma Facebook-csoportjának, ahol ...
Csúcsképernyővel támadja az iPhone-t a Samsung
Elődjénél és az iPhone-énál is jóval nagyobb, HD-felbontású képernyővel szerelik fel, újonnan debütált beszédfelismerője viszont nem tud majd magyarul a Samsung legújabb ...
Olcsón is lehet 3D-tévéje
Lement a 3D-tévé ára, de a legtöbb magyar még a szuper tévén is is gagyi minőségű adást bámul.
Mazda CX-5 2.0 AWD
Az alacsony fogyasztáson és a kis tömegen érhető tetten az új koncepció, de a régi Mazdákat jobb volt vezetni.
Több ezren bújócskáznak
A Földön száz olyan törzs él, amelynek tagjai nem kérnek a külvilágból, és az esőerdő mélyén rejtőznek ma is.
Utolsó erejükkel menekülnek a tévéktől
A Sony leépít, a Sharp az Apple-höz dörgölözik. A tévében nincs pénz.