Nem működik még tökéletesen a Facebook képtörlő mechanizmusa, derítette ki az Ars Technica amerikai technológiai hírportál, amelynek vizsgálatai szerint egyes törölt képek három évvel később is elérhetőek a cég szerverein rejtett módban.
Az Ars Technicának a Facebook beismerte, hogy egyes régebbi rendszerei esetében előfordulhat, hogy a felhasználók által töröltnek jelölt képek fizikailag nem törlődnek azonnal, csupán rejtett állapotba kerülnek. Ez azt jelenti, hogy bár a felhasználó albumaiban nem jelennek meg, ha valaki korábban lementette a képekre mutató teljes linket, annak birtokában bármikor újra előhívhatja a fotókat. A hírportálnak tudomása van egy olyan esetről, amelynek során egy, a felhasználó által kitörölt fotó még három évvel később is elérhető maradt az eredeti linkjén.
A világ legnépszerűbb közösségi oldala a hírportálnak elismerte, hogy a régi rendszerekre feltöltött képek esetében előfordulhat, hogy az eltávolított fotók akár évekig sem kerülnek fizikailag törlésre. Ennek az az oka, hogy egy feltöltött fotóból automatikusan több biztonsági másolat készül, a többszörözött példányok törlését pedig a Facebook régi rendszere sokszor nem képes elég gyorsan reagálva eltávolítani.
A Facebook az Ars Technicának úgy nyilatkozott, hogy már folyamatban egy olyan új rendszer fejlesztése, amely képes lesz jóval gyorsabban, negyvenöt napon belül fizikailag is törölni a fotókat a korábbi megoldásnál. Erre a megoldásra egy-két hónapon belül az összes felhasználói fiókot átállítják, és a Facebook nyilatkozatai szerint ezzel a törlési problémák is meg fognak oldódni.
Mit tegyünk, ha átvert az appbolt?
Okostelefonra és táblagépekre játékok és segédprogramok ezreit lehet megvenni egyetlen gombnyomással a nagy gyártók appboltjaiban, de az esetleges reklamáció ...
Mit tegyünk, ha átvert az appbolt?
Okostelefonra és táblagépekre játékok és segédprogramok ezreit lehet megvenni egyetlen gombnyomással a nagy gyártók appboltjaiban, de az esetleges reklamáció ...
Mit tegyünk, ha átvert az appbolt?
Okostelefonra és táblagépekre játékok és segédprogramok ezreit lehet megvenni egyetlen gombnyomással a nagy gyártók appboltjaiban, de az esetleges reklamáció ...
Bedőlni látszik az afgán wifiutópia
Amerikai egyetemisták elvitték az internetet egy afgán városba, ami teljesen átformálta a helyiek életét. Egy műhold meghibásodása miatt azonban véget ért a gazdaság és ...
Már olcsón is lehet 3D-tévéje
Bár a 3D és az internet már az olcsóbb televíziókban is megtalálható, és a boltokban már eleve csak HD-felbontású lapostévéket árulnak, a legtöbben még kisfelbontású ...
Háborús készültség lesz a londoni olimpián
A második világháború óta nem volt akkora harckészültség a brit fővárosban, mint amilyen a nyári olimpia ideje alatt lesz. Ötvenezer ember ügyel majd a rendre ...
Notebookot vagy ultrabookot vegyek?
Az ultrabook könnyű és vékony, de drága: a hagyományos laptopból azonos árért sokkal erősebb konfigurációt lehet megvenni. Melyik a jó választás egy adott célra? ...
Börtön járhat a facebookos önbíráskodásért
Könnyen megütheti a bokáját, aki nyilvánosan akar visszavágni a perverz leveleket küldözgetőknek. A magyar jogrendszer szerint akár a zaklatott is börtönbe kerülhet, de ...
Falra vetíti a nyaralást a legújabb kamera
A diafilmek korszakát idézi a Sony legújabb videokamerája, amelyet miniprojektorral is felszereltek. Eljött a korszak, amikor a nyaralást házimozis minőségben nézzük ...
Valódi pártjuk lesz a kalózoknak
Eddig egyszerű civil szervezet formájában működött, de májustól valódi pártként folytatja a magyar Kalózpárt, amely az internetes technológiák által meghatározott ...
Tízmillió felhasználója van a legsikeresebb magyar IT-cégnek
A világsikert elérő magyar prezentációkészítő szoftver, a Prezi már Powerpoint fájlokat is képes magába építeni, a jövőben pedig a Wordöt és az Excelt is kiváltaná. Az ...
Ennél jobb helye nem lehet a ballagásra kapott pénznek
A ballagásra kapott ajándékpénzt értelmesen is el lehet költeni: a laptop, e-könyv-olvasó vagy a diktafon az egyetemi éveket is hatékonyan segítheti. Összegyűjtöttük, ...
Elfoglalja az iskolákat a Facebook
Van magyar iskola, ahol az osztályfőnökök feladata, hogy figyeljék a diákok internetes tevékenységét, máshol minden tanuló tagja gimnáziuma Facebook-csoportjának, ahol ...
Csúcsképernyővel támadja az iPhone-t a Samsung
Elődjénél és az iPhone-énál is jóval nagyobb, HD-felbontású képernyővel szerelik fel, újonnan debütált beszédfelismerője viszont nem tud majd magyarul a Samsung legújabb ...
Olcsón is lehet 3D-tévéje
Lement a 3D-tévé ára, de a legtöbb magyar még a szuper tévén is is gagyi minőségű adást bámul.
Mazda CX-5 2.0 AWD
Az alacsony fogyasztáson és a kis tömegen érhető tetten az új koncepció, de a régi Mazdákat jobb volt vezetni.
Több ezren bújócskáznak
A Földön száz olyan törzs él, amelynek tagjai nem kérnek a külvilágból, és az esőerdő mélyén rejtőznek ma is.
Utolsó erejükkel menekülnek a tévéktől
A Sony leépít, a Sharp az Apple-höz dörgölözik. A tévében nincs pénz.