Mennyi testmozgással előzhetjük meg a hízást?

[origo] | 2010. 04. 06., 9:39
Lefogyni kemény munka, de az elért testsúlyt megtartani még nehezebb lehet. A Harvard Egyetem kutatói azt vizsgálták, mennyi fizikai aktivitás szükséges a középkorú nők számára, hogy elkerüljék a korral együtt járó hízást.

Kiderült, hogy a napi egy órányi mérsékelt intenzitású mozgás, például a tempós séta, a kényelmes tempóban történő biciklizés, a társastánc vagy a gyermekekkel való játék meggátolta, hogy a nőknél bekövetkezzen a három év alatti több mint 2,5 kilós hízás. Ugyanez igaz a félórás intenzív mozgásra, például a futásra, a kocogásra és a gyors kerékpározásra.


Az induláskor már súlyosabb nők esetében a mozgás azonban nem gátolta meg a hízást.


Így jártak azok is, akik hiába voltak normál súlyúak, de heti hét óránál kevesebbet mozogtak mérsékelt intenzitással, olvasható a JAMA amerikai orvosi folyóirat március 24-i számában közzétett tanulmányban.


A vizsgálatban összesen 34 079 egészséges nőt követtek nyomon 15 éven át, az átlagéletkor kezdetben 54 év volt. A résztvevők az eltelt 15 év alatt átlagosan 2,5 kilót híztak, a kutatók a táplálkozást nem vették figyelembe.


"Nagyon nehéz lefogyni és meg is tartani ezt a súlyt, így bármennyit is mutat a mérleg, meg kell próbálni nem hízni tovább" - nyilatkozta a New York Times-nak Dr. I-Min Lee epidemiológus docens, a tanulmány vezető szerzője, kiemelve, hogy már bármennyi testmozgás jótékony hatású lehet.

Medipress

hirdetés

Hirdetés

Hirdetés

Nap tippje

Forrás: iStockphoto

Sót a szájba!

Torokfájásra, szájfekélyre vagy egyszerűen csak a fertőzések megelőzésére remek megoldás a sós vizes öblögetés.

Még több tipp »

Legújabb hozzászólás

Legolvasottabb cikkek

Szilvi75 // 2010 // feb // 23

Bocsánat, most látom csak, hogy hölgy írta a cikket. Még szomorúbb vagyok, már csak a cím miatt is. Egy kérdőjel a végén esetleg javított volna valamicskét, de ez a kijelentő mód.H...

Gyerekvállalás: 22 hónap türelem az apától (38)
Erika0000 // 2011 // okt // 02

Az én apukámnak izületi gyulladása volt,ujjak,váll,könyök,forgó,térd,boka,már alig tudott mozogni.Elmentünk magán orvoshoz és felirt olyan fájdalomcsillapitó gyulladáscsökkentőt am...

Túladagolja az országot a vitaminguru (142)
ann16 // 2010 // máj // 11

Érdekes dolgok ezek...Az orvosom szerint a sárgatest hormon nem csinál kárt...ezért ajánlják a szoptatós anyukáknak is. Átmegy az anyatejbe valamennyi belőle , én ezért nem szedte...

A nőgyógyász rémtörténete a tamponhasználatról (53)
durcika // 2010 // okt // 12

Msn címem: ojuna@windowslive.com email címem:ojuna@freemail.hu

A világ legkövérebb emberének utolsó esélye (23)
Dr.Pizza // 2010 // nov // 09

Kedves Papp Anikó, ne törődjön senkivel, legyen önmaga. Azt nem vehetik el. De ha a szomszédom állandóan tiroli ruhában járna, én is furcsállanám egy idő után...

Mitől függ, hogy gyerekünk menő vagy nem-menő lesz-e az osztályában? (13)
A LifeNetwork szerkesztősége környezetbarát, hőszivattyús irodaházban működik.