A szívbetegek is utazhatnak repülővel

[origo] | 2010. 08. 08., 12:00
A kereskedelmi forgalomban repülő, korszerű gépek fedélzetén csak a rendkívül rossz állapotban lévő szívbetegek utazása jelenthet kockázatot, de azért a többi betegnek is érdemes megbeszélnie a szívgyógyásszal, hogy mire ügyeljen indulás előtt, repülés közben és a leszállást követően.

A Brit Angol Szív- és Érgyógyászok Társaságának a szívbetegek biztonságos repülésével foglalkozó 12 legismertebb szakértője húsz oldalon foglalta össze a nemzetközi szakirodalom alapján mindazt, amit ezzel a kérdéssel kapcsolatban ajánlott figyelembe venni. Tanácsaikat a tudományos szervezet folyóirata, a Heart ismertette.


A biztonsági előírások miatt ma minden utasnak eleve jóval korábban kell a repülőtéren megjelenni, mint évekkel ezelőtt, de a szakértők hangsúlyozzák, hogy a betegek még ennél is előbb legyenek ott, mert ha bármilyen kiegészítésre, például biztonsági oxigénellátó rendszerre is szükségük volna, az további időt igényelhet.


Mintha hegyvidéken járnánk


Ha valaki olyan szívbeteg, hogy esetleg oxigén belégzésére szorulhat, az általában egy héttel előbb jelentse ezt a gondot a légitársaságnál. A nemzetközi légi forgalomban részt vevő gépek 6500-13 500 méteres magasságban repülnek, amit az egészséges emberi szervezet is csak túlnyomásos kabinban képes túlélni. Ennek megfelelően az utastérben a belélegzett levegő olyan oxigéntartalomban és nyomással kerül az utasok tüdejébe, mintha 2438 méter magasságban tartózkodnának. Ez azonban megfelelő állapotban lévő szívbetegek számára sem jelent veszélyt.


Önként jelentkezők segítségével több tanulmány foglalkozott az átlagos légi utak időtartamára vonatkozó megfigyelésekkel, de még a szívelégtelenségben szenvedő betegek vérének oxigéntelítettsége sem csökkent panaszokat okozóan alacsony szintre.


Jó tudni


Amire figyelni kell: a kabinban lévő levegő olyan száraz, mintha az utasok a sivatagban üldögélnének órákon keresztül. Ezért fontos a bőséges folyadékfogyasztás, de nem alkoholt tartalmazó folyadékkal, hanem lehetőleg vízzel.


Fontos, hogy a betegek könnyen elérhető, részletes leírást vigyenek magukkal betegségükre, rendszeresen szedett gyógyszereikre vonatkozólag, és legyen is náluk elégséges patikaszer.


(MTI)

hirdetés

Hirdetés

Hirdetés

Nap tippje

Forrás: iStockphoto

Sót a szájba!

Torokfájásra, szájfekélyre vagy egyszerűen csak a fertőzések megelőzésére remek megoldás a sós vizes öblögetés.

Még több tipp »

Legújabb hozzászólás

Legolvasottabb cikkek

Szilvi75 // 2010 // feb // 23

Bocsánat, most látom csak, hogy hölgy írta a cikket. Még szomorúbb vagyok, már csak a cím miatt is. Egy kérdőjel a végén esetleg javított volna valamicskét, de ez a kijelentő mód.H...

Gyerekvállalás: 22 hónap türelem az apától (38)
Erika0000 // 2011 // okt // 02

Az én apukámnak izületi gyulladása volt,ujjak,váll,könyök,forgó,térd,boka,már alig tudott mozogni.Elmentünk magán orvoshoz és felirt olyan fájdalomcsillapitó gyulladáscsökkentőt am...

Túladagolja az országot a vitaminguru (142)
ann16 // 2010 // máj // 11

Érdekes dolgok ezek...Az orvosom szerint a sárgatest hormon nem csinál kárt...ezért ajánlják a szoptatós anyukáknak is. Átmegy az anyatejbe valamennyi belőle , én ezért nem szedte...

A nőgyógyász rémtörténete a tamponhasználatról (53)
durcika // 2010 // okt // 12

Msn címem: ojuna@windowslive.com email címem:ojuna@freemail.hu

A világ legkövérebb emberének utolsó esélye (23)
Dr.Pizza // 2010 // nov // 09

Kedves Papp Anikó, ne törődjön senkivel, legyen önmaga. Azt nem vehetik el. De ha a szomszédom állandóan tiroli ruhában járna, én is furcsállanám egy idő után...

Mitől függ, hogy gyerekünk menő vagy nem-menő lesz-e az osztályában? (13)
A LifeNetwork szerkesztősége környezetbarát, hőszivattyús irodaházban működik.