A kirobbanó düh kiváltotta vérnyomás-emelkedés, felgyorsuló szívműködés és egyéb változások a koszorúér-betegség kifejlődésének gyakori okozói - írták belga kutatók az amerikai szívgyógyászok tudományos folyóiratában, hozzáfűzve: önmagára még ennél is veszélyesebb az a személy, aki iszonyúan dühös, de nem engedi, hogy ezt környezete is észrevegye.

A szabadjára engedett düh megterheli a szívet: a szapora szívműködés miatt a szívizomnak több vérre, oxigénre van szüksége, ezt a magas vérnyomás is fokozza, a stresszhormonok felugró szintje pedig növeli a végzetes szívritmuszavarok kockázatát.

Tény viszont, hogy az emberek eltérően viselkednek. Vannak, akik úgy érzik, nem hagyhatják, hogy a környezetükben lássák, mennyire dühítik őket bizonyos események. Az így reagáló embereket D-személyiségnek nevezték el: belül ugyanolyan féktelenül dühösek, mint akik csapkodnak és ordítanak, de nem engedik, hogy ezt mások is észrevegyék.

Belga pszichológusok és szívgyógyászok 644 szívbeteget tanulmányoztak 5-10 éven keresztül. A vizsgálat kezdetén kérdőívek és helyzetek útján igyekeztek fölmérni, hogyan tudnak a résztvevők szembenézni belőlük haragot kiváltó, felháborító eseményekkel.

Hat esztendőn át szorosan követték betegeik sorsát és egészségi állapotát. Figyelték, hogy a különböző személyiségű, stresszes helyzetekben eltérő módon viselkedő emberek közül hányan kaptak szívinfarktust, alakult ki náluk veszélyes ritmuszavar, hány vizsgálati alanynak lett agyi katasztrófája. A dühkitörésre hajlamos vagy a haragjukat lefojtó személyek között az ilyen szív- és érrendszeri katasztrófaesemények gyakoribbak voltak, mint a kiegyensúlyozott emberek csoportjában, de ez az összefüggés már nem volt jellemző, ha a kísérő betegségeket, az eleve meglévő magas vérnyomást és más bajokat is figyelembe vették.

A D-személyiségű szívbetegek viszont négyszerte bizonyultak veszélyeztetettebbeknek a haragjuk kimutatására bármikor képes - vagy kész - társasaikhoz képest a szívhalál különböző formáinál. A munkacsoport következtetése szerint fontos lenne, hogy az ilyen személyiségű emberek megtanulják dühük kezelését olyan formában, amilyen számukra is elfogadható.