Biztonságos szex: lehetséges az orgazmus gondolati úton

[origo] | 2010. 07. 20., 12:40
Lehetséges csupán gondolati úton eljutni az orgazmusig? Barbara Carellas szexológus szerint igen. Állítását tudományos vizsgálatok is igazolják.

Carellas az 1980-as évek végén sajátította el a technikát, amikor New Yorkban irányított színdarabokat. Az AIDS-válság ekkor tetőzött, amely különösen súlyosan érintette a színházi közösséget. Carellas többször végigélte, ahogyan közeli barátai megbetegszenek és meghalnak, éppen ezért szeretett volna alternatív módokat is megismerni - már ami a szexet illeti. Ezért vett részt egy olyan nem hivatalos tanfolyamon, amely azt oktatta, hogyan lehet csupán gondolati úton eljutni a csúcspontig.


"Egyáltalán nem voltam zavarban" - állítja Carellas, aki a tanfolyam résztvevőinek többségét már ismerte egy, az AIDS-betegeket és azok barátait támogató csoport révén. "Egyedül attól féltem, hogy mindenki érteni fogja, miről van szó, csak én nem."


A nő azonban megértette és ma már valóban hisz a dologban. "Nagyon szeretem a szóló szexet" - vallotta be Carellas. "Nem vágyom mindenáron partnerre. A társadalom meglehetősen szűklátókörű, ha a szexualitásról van szó."


Az agy, mint nemi szerv


Az örömszerzés e formája egyáltalán nem olyan furcsa, mint gondolnánk. A Rutgers Egyetem kutatói az agy-test-szex kapcsolat tanulmányozásakor azt találták, hogy tudományos bizonyíték van Carellas képességére: MR-vizsgálattal kimutatták, hogy a gondolati úton elért orgazmus során ugyanazokban az agyterületekben fokozódik az aktivitás, mint a hagyományos úton elért csúcspont esetén.


A gondolati úton elért orgazmus ötlete nem új. Már az 1970-es évek elején dokumentálták a szexualitás és a gondolkodás közötti szoros kapcsolatot. Ez az összefüggés különösen a nőknél erős, mondja dr. Ian Kerner szexterapeuta. "Legerőteljesebb nemi szervünk az agy" - magyarázza Kerner. A férfiaknak sokkal nehezebb úgy eljutni a csúcspontig, hogy nem érintik meg magukat, nők esetében azonban létezik néhány dokumentált eset.


"Arra bíztatom az embereket, hogy használják a légzőtechnikákat, a koncentrációt és a fantáziát, de inkább arra, hogy jobbá tegyék szexuális életüket, mint arra, hogy eljussanak a csúcspontra" - folytatta Kerner. "A legtöbb ember ugyanis nem képes arra, amire Carellas és ez csak frusztrálttá tenné őket."


Barbara Carellas azonban más véleményen van. "Ezt bárki meg tudja tanulni" - állítja. "Csak el kell felejteni, amit egész életünkben tanultunk, amely akkor kezdődik, amikor gyerekkorunkban először érintjük meg magunkat. Fiatalon megtanuljuk, hogyan lehet halkan és gyorsan eljutni a csúcsra, hogy elkerüljük a lebukást, ehhez pedig az kell, hogy visszatartsuk a levegőt." Ha azonban mélyeket lélegzünk, sokkal kielégítőbb orgazmusaink lehetnek.


Carellas kapcsolatban él és nem használja a gondolati szexet a hagyományos helyett. "Számomra kitágult a szexualitás fogalomköre, a közösülés csak a repertoár egy része. Partnerrel is el lehet jutni gondolati úton a csúcsra: csak fogjuk egymás kezét, egymás szemébe nézünk, teljesen felöltözve. Nagyon erőteljesen hat az érzékekre" - meséli a nő, aki vendégelőadóként főiskolákon oktatja a módszert. "Azt szeretném, ha a fiataloknak több módszer állna rendelkezésére a biztonságos szex terén."


Medipress

hirdetés

Hirdetés

Hirdetés

Nap tippje

Forrás: iStockphoto

Sót a szájba!

Torokfájásra, szájfekélyre vagy egyszerűen csak a fertőzések megelőzésére remek megoldás a sós vizes öblögetés.

Még több tipp »

Legújabb hozzászólás

Legolvasottabb cikkek

Szilvi75 // 2010 // feb // 23

Bocsánat, most látom csak, hogy hölgy írta a cikket. Még szomorúbb vagyok, már csak a cím miatt is. Egy kérdőjel a végén esetleg javított volna valamicskét, de ez a kijelentő mód.H...

Gyerekvállalás: 22 hónap türelem az apától (38)
Erika0000 // 2011 // okt // 02

Az én apukámnak izületi gyulladása volt,ujjak,váll,könyök,forgó,térd,boka,már alig tudott mozogni.Elmentünk magán orvoshoz és felirt olyan fájdalomcsillapitó gyulladáscsökkentőt am...

Túladagolja az országot a vitaminguru (142)
ann16 // 2010 // máj // 11

Érdekes dolgok ezek...Az orvosom szerint a sárgatest hormon nem csinál kárt...ezért ajánlják a szoptatós anyukáknak is. Átmegy az anyatejbe valamennyi belőle , én ezért nem szedte...

A nőgyógyász rémtörténete a tamponhasználatról (53)
durcika // 2010 // okt // 12

Msn címem: ojuna@windowslive.com email címem:ojuna@freemail.hu

A világ legkövérebb emberének utolsó esélye (23)
Dr.Pizza // 2010 // nov // 09

Kedves Papp Anikó, ne törődjön senkivel, legyen önmaga. Azt nem vehetik el. De ha a szomszédom állandóan tiroli ruhában járna, én is furcsállanám egy idő után...

Mitől függ, hogy gyerekünk menő vagy nem-menő lesz-e az osztályában? (13)
A LifeNetwork szerkesztősége környezetbarát, hőszivattyús irodaházban működik.