Az utolsó vérzést követő időszak, amit egy éven belül nem követ újabb vérzés - definíció szerint ezt hívják klimatériumnak, közismertebb nevén klimaxnak vagy menopauzának. Ezen időszak alatt a petefészek működése csökken, majd csaknem teljesen megszűnik. Nevezik a változás korának is, de maga a szó görög eredetű és az élet "kritikus kihívását" jelöli. Általában a nő 47,5 éves kora körül lehet rá számítani, ezt követően a hölgyek már nem képesek teherbe esni.
Vérzészavar, kellemetlen hőhullámok, gyors hangulati változások - közismert tünetek, melyet a klimax éveiben a hölgyek tapasztalnak. Akad olyan szerencsés, akinek semmi panasza nincsen, bár ez sajnos igen ritkán fordul elő. Néhányan pedig szinte az összes lehetséges tünettől szenvednek - ez azonban extrém ritka.
Gyakori még az arc, nyak és mellkas felső részének kipirulása, az éjszakai izzadás, szívdobogás érzése vagy a fejfájás. Mindennek oka az, hogy a petefészek addig megszokott hormonegyensúlya felborul, kezdetben az ösztrogén túlsúlyba kerül, majd mind az ösztrogén, mind a progeszteron szintje minimálisra csökken.
Hormoncsökkenés az oka a test átalakulásának
Elsősorban az ösztrogén hiánya okozza a későbbiekben a nemi szervek, a méh, hüvely és a petefészek sorvadását. De ugyanúgy hormonszint csökkenése felelős a húgyutak leépüléséért, a hüvely- és bőrszárazságért, a haj és körmök törékennyé válásáért. Ez a hormon befolyásolja a hangulati labilitást, a depressziót, az ingerlékenységet, a koncentráció képesség csökkenését, alvászavarokat, de ennek hatására csökken a libidó és orgazmuskészség is.
Védő hatásának megszűnése okozza a szív- és érrendszeri betegségek gyarapodását, valamint az ösztrogén is felelős a kialakuló csontritkulásért. Menopauzát követően a csontállomány akár évi 1-2 százalékkal is csökken. Mindez rontja a csontok szilárdságát és rugalmasságát, így érzékenyebbé válnak az ütésekkel szemben, de törések akár spontán is bekövetkezhetnek. Különösen igaz ez idősebb korban a csigolyára, melyeket nemegyszer a páciens saját súlya roppant össze. Idős hölgyek testmagasság csökkenése tehát elsősorban a csontritkulással magyarázható.
A menopausális hormonterápiáról
Alapötlete, hogy a hiányzó vagy alacsony koncentrációban jelen lévő petefészekhormont pótoljuk, ettől az várható, hogy a korábbiakban részletezett tünetek, panaszok megszűnjenek illetve enyhüljenek. Egy időben a szakorvosok mindenkinek javasolták, aztán egy darabig szinte senkinek - mint mindenben, ebben is a legjobb az arany középút. Gondosan kell mérlegelni a hormonpótlás okozta kockázatot és a várható hasznot. Rendszeres ellenőrzés mellett a megfelelően kiválasztott hölgyeknek valóban szinte csodaszer, hiszen az életminőséget jelentősen javítják.
Léteznek olyan állapotok és betegségek, amikor a terápia teljesen ellenjavallt. Ide sorolhatóak például bizonyos májbetegségek, egyes daganatok, vérrögképződés vagy mióma, de a kezelés akár rendszeres dohányzás, migrén, epekövesség esetén is nagyon megfontolandó.
Hosszan is folytatható a kezelés, de mellékhatásai lehetnek
Rövid távon, 2-3 évig, illetve hosszabb távon, 4-6 évig javasolják a szakemberek a hormonpótló kezelést. Választhatunk csak ösztrogénkezelést, ez célszerű például méheltávolításon átesett hölgyek számára, de gyakoribb, hogy mindkét fő női nemi hormont, az ösztrogént és progeszteront egyszerre adjuk.
Ezeknek a gyógyszereknek is vannak mellékhatásai. Sokak számára kellemetlenség, hogy visszatér a menstruáció, nagyobb probléma, hogy kissé megemelkedik az emlő és méhnyálkahártyából kiinduló daganatok veszélye. Éppen ezért nélkülözhetetlen a rendszeres orvosi ellenőrzés és az együttműködés a páciensek részéről. Még mindig olyan területe ez az orvostudománynak, ahol végleges illetve tökéletes terápia nem áll rendelkezésre, amellett, hogy számos kutatás zajlik e téren.
Mellékhatás nélküli menopauza kezelés - hormonok nélkül
Nemrégiben megjelentek a patikákban olyan növényi hatóanyagokat tartalmazó gyógyszerek, amelyeket a változókorral járó lelki és testi, pontosabban neurovegetatív panaszok kezelésére javasolnak. Fő alkalmazási területük azokra az esetekre szól, amikor a panaszok előterében a lelki, pszichés tünetek állnak. Hatásuk nem lép fel azonnal, bármi eredmény csak 2-3 heti kezelés után tapasztalható, ezért ezeket a készítményeket is javasolt hosszabb ideig alkalmazni. Azonban nem mindenkinél elegendő az ilyen jellegű segítség. Ez ugyanis nem valódi hormonterápia, ezek a természetes hatóanyagok csak az egyes panaszokat elviselésében nyújthatnak segítséget.
Dr. Lőrincz Ildikó
Szülész-nőgyógyász szakorvos
[origo]
Torokfájásra, szájfekélyre vagy egyszerűen csak a fertőzések megelőzésére remek megoldás a sós vizes öblögetés.
Még több tipp »Az én apukámnak izületi gyulladása volt,ujjak,váll,könyök,forgó,térd,boka,már alig tudott mozogni.Elmentünk magán orvoshoz és felirt olyan fájdalomcsillapitó gyulladáscsökkentőt am...
Túladagolja az országot a vitaminguru (142)Érdekes dolgok ezek...Az orvosom szerint a sárgatest hormon nem csinál kárt...ezért ajánlják a szoptatós anyukáknak is. Átmegy az anyatejbe valamennyi belőle , én ezért nem szedte...
A nőgyógyász rémtörténete a tamponhasználatról (53)Msn címem: ojuna@windowslive.com email címem:ojuna@freemail.hu
A világ legkövérebb emberének utolsó esélye (23)Kedves Papp Anikó, ne törődjön senkivel, legyen önmaga. Azt nem vehetik el. De ha a szomszédom állandóan tiroli ruhában járna, én is furcsállanám egy idő után...
Mitől függ, hogy gyerekünk menő vagy nem-menő lesz-e az osztályában? (13)Énis évek óta bajlódok csípő fájdalmammal. Még tudok járni,de fáj minden lépés.Pedig régen tájékozódási futóként soksok km-t tudtam lefutni.Szerettem mászkálni minden felé.Mostansá...
Az ízületi gyulladás depresszióhoz vezethet (15)