Az atka ellen nem elég a porszívózás

Tomsits Tímea | 2007. 06. 21., 12:12
Főként az öreg szőnyegekre igaz, hogy a porszívózás legfeljebb megváltoztatja a kárpitban a poratka-allergén eloszlását, de nem távolítja el azt egyformán az anyag minden mélységéből.
Jason Sercombe, a sydney-i Woolcock Institute of Medical Research munkatársa szerint ez az eredmény különösen azok számára lehet érdekes, akik hivatásszerűen a hétköznapi allergén-terhelés korlátozásával foglalkoznak, mert a szőnyegek a poratka-allergén elsődleges forrásai, és a porszívózás a bennük megbúvó allergének kiküszöbölésére legáltalánosabban használt módszer.

"Megfigyelésünk magyarázatot adhat arra is, miért jár olyan kevés sikerrel a beltéri allergén-kitettség csökkentésére tett legtöbb próbálkozás, mikor pedig egyesek akár odáig is elmennek, hogy még a bútoraikat is kicserélik. Bár a szövetbútorok (például az ágyak) a házi poratkák allergiát okozó DerP1 fehérjéjét koncentráltabb formában tartalmazhatják, a szőnyeg - nagy felületénél fogva - összességében mégis nagyobb mennyiségű allergént képes felhalmozni, mint bármely más berendezési tárgy" - magyarázza Sercombe. "Azoknak az allergia elleni óvintézkedéseknek a sikere, amelyek egyedül a porszívózásra hagyatkoznak, csupán korlátozottak lehetnek - hacsak nem írnak elő a szokványos otthoni porszívózásnál valami jóval alaposabb tisztítást."

A Woolcock Intézet felmérése azt is kimutatta, hogy a forgó kefékkel ellátott porszívófejek nagyobb hatékonysággal távolítják el a port és az allergént a kárpitból, mint az egyszerű porszívófej. Ugyanakkor a forgó kefék csak még inkább felkavarják a port, ha a szívóerő eközben nem megfelelő. A tanulmány első ízben mutatott rá arra, hogy a szőnyegek néhány évi otthoni használat során nem csak hogy nagy mennyiségű DerP1 allergént gyűjtenek össze, de ez a fehérje következetes eloszlási mintázat nélkül a kárpit teljes mélységében fellelhető.

A Woolcock Intézet munkatársai arra törekedtek, hogy a szőnyegekre alkalmazható hatékony allergén-ellenes óvintézkedéseket dolgozzanak ki. Több használt szőnyegben is megvizsgálták a házi poratka allergiát okozó fehérjéjének mélységbeni eloszlását porszívózás előtt, majd mindkét típusú porszívófejjel való tisztítás után. "Tengerentúli kutatások igazolták, hogy a két- és háromrétegű porzsákok jobban teljesítenek, mint az egyrétegűek, továbbá hogy a tömítések és illesztések épsége a hatékony tisztítás fontos tényezője" - tájékoztat Sercombe, majd felhívja a figyelmet: "Sok porszívóról állítja a gyártója, hogy allergiások számára tervezték. Amit a termék vásárlásakor mindenképpen ellenőriznünk kell, az az, hogy HEPA szűrővel (high efficiency particulate air filter, vagyis nagy hatékonyságú részecske-légszűrő) felszerelték-e: az elérhető árkategóriájú porszívók között is már egyre több ilyennel is találkozhatunk.

A poratkák allergén terhelését az alábbi módokon csökkenthetjük:

- Mossuk ki ágyneműinket hetente forró vízben (legalább 55 fokon, mert a speciális atkaellenes adalékok nem sokat javítják tovább a forróvizes, mosószeres mosás eredményességét)!

- Ne tartsunk a lakásban nem mosható lakberendezési tárgyat, például báránybőrt!

- Mossuk ki rendszeresen párnáinkat, paplanjainkat, és/vagy szerezzünk be atka-ellenes huzatokat!

- Időről időre mossuk ki a kitömött textil-játékszereket!

Tátrai Péter
hirdetés

Hirdetés

Hirdetés

Nap tippje

Forrás: iStockphoto

Sót a szájba!

Torokfájásra, szájfekélyre vagy egyszerűen csak a fertőzések megelőzésére remek megoldás a sós vizes öblögetés.

Még több tipp »

Legújabb hozzászólás

Legolvasottabb cikkek

Szilvi75 // 2010 // feb // 23

Bocsánat, most látom csak, hogy hölgy írta a cikket. Még szomorúbb vagyok, már csak a cím miatt is. Egy kérdőjel a végén esetleg javított volna valamicskét, de ez a kijelentő mód.H...

Gyerekvállalás: 22 hónap türelem az apától (38)
Erika0000 // 2011 // okt // 02

Az én apukámnak izületi gyulladása volt,ujjak,váll,könyök,forgó,térd,boka,már alig tudott mozogni.Elmentünk magán orvoshoz és felirt olyan fájdalomcsillapitó gyulladáscsökkentőt am...

Túladagolja az országot a vitaminguru (142)
ann16 // 2010 // máj // 11

Érdekes dolgok ezek...Az orvosom szerint a sárgatest hormon nem csinál kárt...ezért ajánlják a szoptatós anyukáknak is. Átmegy az anyatejbe valamennyi belőle , én ezért nem szedte...

A nőgyógyász rémtörténete a tamponhasználatról (53)
durcika // 2010 // okt // 12

Msn címem: ojuna@windowslive.com email címem:ojuna@freemail.hu

A világ legkövérebb emberének utolsó esélye (23)
Dr.Pizza // 2010 // nov // 09

Kedves Papp Anikó, ne törődjön senkivel, legyen önmaga. Azt nem vehetik el. De ha a szomszédom állandóan tiroli ruhában járna, én is furcsállanám egy idő után...

Mitől függ, hogy gyerekünk menő vagy nem-menő lesz-e az osztályában? (13)
A LifeNetwork szerkesztősége környezetbarát, hőszivattyús irodaházban működik.