Házi fertőtlenítés mikrohullámú sütővel

Tomsits Tímea | 2007. 01. 25., 9:31
A Florida Egyetem kutatói szerint az otthoni ételmérgezések megelőzhetőek lennének, ha a mosogatószivacsokat naponta két percig mikrohullámú sütőben melegítve sterilizálnánk. Az eredmények alapján ez ugyanis elegendő ahhoz, hogy a hőhatás megölje a szivacsokban és a konyharuhákban tenyésző kórokozók 99 százalékát.
A kutatócsoport többféle kórokozót tartalmazó szennyvízkeveréket készített, amelyben a székletből származó baktériumok, vírusok, paraziták és baktériumspórák is voltak, majd ezekbe mártották a konyhai szivacsokat, illetve dörzsiket. A szennyezett mosogatóeszközöket ezután különböző ideig mikrohullámú sütőben melegítették, majd megvizsgálták a hatást.

Kiderült, hogy két percnyi mikrózás is elegendő ahhoz, hogy a baktériumok 99 százalékát sikeresen elpusztítsa: az emberi bélcsatornában is megtalálható Escherichia coli nevű baktériumok közel 30 másodperc után elhaltak, négy perc elteltével pedig a talajjal érintkező zöldségekben gyakori, a sugárzást és a hőt jól tűrő Bacillus cereus spórák is teljesen megsemmisültek.

Nagy Britanniában évente egymilliónál is több ember él át kisebb-nagyobb ételmérgezést. Az ételmérgezés forrása leggyakrabban a mosogatószivacs és a konyhai törlőruha, mivel itt telepednek meg a nyers tojásból, nyershúsból és a növények táptalajából származó baktériumok és vírusok, amelyek kedvelik a nedves környezetet. A mosogatószivacsok tetemes mennyiségű baktériumot tartalmaznak, igen gyakori például a már említett Coli baktérium, vagy a hasmenéssel járó szalmonellás fertőzések kórokozói.

A háziasszonyok a szivacsokat is gyakran kimossák, pedig a tanulmány eredményei alapján hatékonyabb lenne, ha a mosogatáshoz használt eszközöket a mikrohullámú sütőbe tennék, mivel ez a mosogatógépekkel ellentétben valóban fertőtlenítő hatású, és rendszeres alkalmazás esetén napi két perc melegítés is elég. A mikrohullámú sütő fertőtlenítő hatását nem a sugárzás, hanem a hő okozza, ezért a szivacsokat érdemes nedvesen betenni, nehogy a száraz anyag meggyulladjon - olvasható a BBC hírportálján.

A kutatócsoport a Journal of Environmental Health c. folyóiratban számolt be az új eredményekről.

Forrás: MTI

Korábbi, kapcsolódó anyagaink:

Nem fordítunk kellő figyelmet az étkezési higiéniára: Egy brit felmérés adatai szerint meglepően sokan vannak azok, akik nem ügyelnek kellő mértékben az étkezési higiéniára, ami a gyakori ételmérgezések egyik legfőbb oka lehet.

Ha meggyógyultunk, cseréljünk fogkefét!: A szájüregből - eltérő arányban - kitenyészthető a szervezetben lévő szinte összes baktérium, és ezekből természetesen sok a fogkefére is óhatatlanul rákerül. Ezek nagy része akár hetekig is életben marad, ezért indokolt lehet megfázás, fogínygyulladás, herpesz után lecserélni a fogkefét, nehogy visszafertőződjünk - figyelmeztetett a Majna-Frankfurt székhelyű szájhigiéniai és táplálkozási tájékoztatási központ.
hirdetés

Hirdetés

Hirdetés

Nap tippje

Forrás: iStockphoto

Sót a szájba!

Torokfájásra, szájfekélyre vagy egyszerűen csak a fertőzések megelőzésére remek megoldás a sós vizes öblögetés.

Még több tipp »

Legújabb hozzászólás

Legolvasottabb cikkek

Szilvi75 // 2010 // feb // 23

Bocsánat, most látom csak, hogy hölgy írta a cikket. Még szomorúbb vagyok, már csak a cím miatt is. Egy kérdőjel a végén esetleg javított volna valamicskét, de ez a kijelentő mód.H...

Gyerekvállalás: 22 hónap türelem az apától (38)
Erika0000 // 2011 // okt // 02

Az én apukámnak izületi gyulladása volt,ujjak,váll,könyök,forgó,térd,boka,már alig tudott mozogni.Elmentünk magán orvoshoz és felirt olyan fájdalomcsillapitó gyulladáscsökkentőt am...

Túladagolja az országot a vitaminguru (142)
ann16 // 2010 // máj // 11

Érdekes dolgok ezek...Az orvosom szerint a sárgatest hormon nem csinál kárt...ezért ajánlják a szoptatós anyukáknak is. Átmegy az anyatejbe valamennyi belőle , én ezért nem szedte...

A nőgyógyász rémtörténete a tamponhasználatról (53)
durcika // 2010 // okt // 12

Msn címem: ojuna@windowslive.com email címem:ojuna@freemail.hu

A világ legkövérebb emberének utolsó esélye (23)
Dr.Pizza // 2010 // nov // 09

Kedves Papp Anikó, ne törődjön senkivel, legyen önmaga. Azt nem vehetik el. De ha a szomszédom állandóan tiroli ruhában járna, én is furcsállanám egy idő után...

Mitől függ, hogy gyerekünk menő vagy nem-menő lesz-e az osztályában? (13)
A LifeNetwork szerkesztősége környezetbarát, hőszivattyús irodaházban működik.