Az oxitocin - egy olyan hormon, mely az agyi neuronok közvetítőjeként funkcionál - fontos szerepet játszik a szociális viselkedésben. A hormon megnövekedett szintje kapcsolatban áll a szorosabb mama-baba kapcsolattal és a nagyobb mértékű törődéssel, odafigyeléssel, a nagylelkűséggel és bizalommal.
Egy belga kísérletben a részvevőknek placebo illetve oxitocin tartalmú orrsprayt adtak, és egy bizalmat kívánó játékra kérték fel őket. A játékban egy bizonyos mennyiségű pénzt kaptak, melyet megoszthattak egy partnerrel. Minden összeg, amit megosztottak valakivel, megduplázódott, de ezután a partnernek el kellett döntenie, hogy mit kezdjen a pénzzel: megtartja, vagy megfelezi a pénzt azzal, akitől kapta.
A résztvevőket öszepárosították virtuális partnerekkel, néhány megbízhatónak tűnőt (akik megosztották a pénzt) és néhány nem megbízhatót (akik hajlamosak voltak az összes pénzt maguknak megtartani). Az oxitocint kapott résztvevők hajlamosabbak voltak pénzt ajánlani a megbízható partnereknek, mint azok, akik csak placebót kaptak. Azonban az oxitocinos csoport sem volt hajlamosabb a pénzt egy látszólag megbízhatatlan személlyel megosztani. Az eredmények azt mutatják, hogy az oxitocin bizakodóbbá, nagylelkűbbé teheti az embereket bizonyos szituációkban.
Medipress
Torokfájásra, szájfekélyre vagy egyszerűen csak a fertőzések megelőzésére remek megoldás a sós vizes öblögetés.
Még több tipp »Bocsánat, most látom csak, hogy hölgy írta a cikket. Még szomorúbb vagyok, már csak a cím miatt is. Egy kérdőjel a végén esetleg javított volna valamicskét, de ez a kijelentő mód.H...
Gyerekvállalás: 22 hónap türelem az apától (38)Az én apukámnak izületi gyulladása volt,ujjak,váll,könyök,forgó,térd,boka,már alig tudott mozogni.Elmentünk magán orvoshoz és felirt olyan fájdalomcsillapitó gyulladáscsökkentőt am...
Túladagolja az országot a vitaminguru (142)Érdekes dolgok ezek...Az orvosom szerint a sárgatest hormon nem csinál kárt...ezért ajánlják a szoptatós anyukáknak is. Átmegy az anyatejbe valamennyi belőle , én ezért nem szedte...
A nőgyógyász rémtörténete a tamponhasználatról (53)Msn címem: ojuna@windowslive.com email címem:ojuna@freemail.hu
A világ legkövérebb emberének utolsó esélye (23)Kedves Papp Anikó, ne törődjön senkivel, legyen önmaga. Azt nem vehetik el. De ha a szomszédom állandóan tiroli ruhában járna, én is furcsállanám egy idő után...
Mitől függ, hogy gyerekünk menő vagy nem-menő lesz-e az osztályában? (13)