A felmérés során több mint ezer nőt kérdeztek ki a teremtés koronáinak legelviselhetetlenebb szokásairól. Nagyjából 54 százalékuk a fürdőszobai etikett hiányát említette meg, 23 százalék pedig azt fájlalta, hogy rendszeresen az ágyon felejtik a nedves törölközőjüket. A nők 15 százalékának égnek áll a haja attól, ha kedvesük összekeveri a padlót a ruhásszekrénnyel, majd ez után következik a horkolás.
A listát bővítik még az olyan kedves szokások, mint mikor a házimunkát szándékosan elszúrják, nehogy még egyszer megkérjék őket hasonlóra. Rendszeresen elfelejtik kicserélni a kifogyott vécépapírt, nem szedik össze a levágott körömdarabokat maguk után, és nem képesek útbaigazítást kérni akkor sem, ha eltévedtek - derült ki egy kutatásból.
Medipress
Torokfájásra, szájfekélyre vagy egyszerűen csak a fertőzések megelőzésére remek megoldás a sós vizes öblögetés.
Még több tipp »Bocsánat, most látom csak, hogy hölgy írta a cikket. Még szomorúbb vagyok, már csak a cím miatt is. Egy kérdőjel a végén esetleg javított volna valamicskét, de ez a kijelentő mód.H...
Gyerekvállalás: 22 hónap türelem az apától (38)Az én apukámnak izületi gyulladása volt,ujjak,váll,könyök,forgó,térd,boka,már alig tudott mozogni.Elmentünk magán orvoshoz és felirt olyan fájdalomcsillapitó gyulladáscsökkentőt am...
Túladagolja az országot a vitaminguru (142)Érdekes dolgok ezek...Az orvosom szerint a sárgatest hormon nem csinál kárt...ezért ajánlják a szoptatós anyukáknak is. Átmegy az anyatejbe valamennyi belőle , én ezért nem szedte...
A nőgyógyász rémtörténete a tamponhasználatról (53)Msn címem: ojuna@windowslive.com email címem:ojuna@freemail.hu
A világ legkövérebb emberének utolsó esélye (23)Kedves Papp Anikó, ne törődjön senkivel, legyen önmaga. Azt nem vehetik el. De ha a szomszédom állandóan tiroli ruhában járna, én is furcsállanám egy idő után...
Mitől függ, hogy gyerekünk menő vagy nem-menő lesz-e az osztályában? (13)