100 milliós vitaminháború

[origo] | 2010. 02. 25., 14:00
100 millió forintos bírságot kapott Gazdasági Versenyhivataltól dr. Lenkei Gábor vitaminkészítményeket forgalmazó Free Choice Kft.-je. Az indoklás szerint a cég a fogyasztókkal szemben tisztességtelen gyakorlatot folytat, amellyel felelőtlen magatartásra késztethet súlyosan beteg embereket, illetve olyan termékek vásárlására ösztönzi a fogyasztókat, amelyek hatása mögött nincsen valós tudományos kutatás. A cég ügyvédje a LifeNetworkhöz eljuttatott hivatalos levélben azt közölte, hogy jogorvoslattal kívánnak élni. 

"A Gazdasági Versenyhivatal fokozott figyelemmel vizsgálja az egészségre ható készítményeket reklámozó és árusító cégeket, ezért fordulhatott elő, hogy az elmúlt időszakban többen is kaptak bírságot. A Free Choice Kft. esetében a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat miatt indult eljárás, amely során, az összes körülményt mérlegelve 100 millió forintos bírságot szabott ki a GVH" - nyilatkozta az eljárásról Mihálovits András a GVH munkatársa. "A bírság ugyan első ránézésre magasnak tűnik, de törvényileg szabályozott, hogy mekkora a maximálisan kiszabható összeg, és ebben az esetben ez nem érte el azt a bizonyos határt. A döntés során figyelembe vesszük az adott cég árbevételét és reklámköltéseinek összértékét is" - tette hozzá.

A Free Choice Kft. 2007. évi nettó árbevétele meghaladta a 2,5 milliárd forintot, s a 2008. évi árbevétele is egymilliárd fölött alakult. A cég franchise rendszerű bolthálózatának 19 tagja van országszerte. (Összehasonlításképpen: a hasonló rendszerben működő Kentucky Fried Chicken globális gyorsétterem-hálózat csak 17 magyar üzletet tudhat magáénak.)

A bírság indoklásában többek között ez szerepel: "A Free Choice Kft. termékeit szakhatóság a gyógyhatás, vagy bármilyen más hatás megléte szempontjából nem vizsgálta. A vállalkozás sem igazolta, hogy a hivatkozott termékek valóban alkalmasak sérülések kezelésére, méregtelenítésre, továbbá illetékes szakhatóság igazoló szakvéleményét, engedélyét sem csatolta."

Csodás gyógyulások és túladagolt fogyasztók

A forgalomba került termékekkel kapcsolatban pontos kutatási eredményeket nem mutatott be a gyártó, ezért esetleges jótékony hatásokon kívül a lehetséges mellékhatásokra vonatkozóan sincsenek pontos információk. A Gazdasági Versenyhivatal továbbá azt is megállapította, hogy a Free Choice Kft. a fogyasztókkal szemben tisztességtelen gyakorlatot folytatott, amikor egyes termékeivel kapcsolatban azt állította, illetve azt a benyomást keltette, hogy azok alkalmasak betegségek és a szervezet zavarainak, működési rendellenességeinek gyógyítására, utókezelésre, valamint testi-lelki sérülések kezelésére.

Ezt bizonyítja az is, hogy a cég egyik termékismertetőjében a következő élménybeszámoló szerepel. "2006 szeptemberében lettem cukorbeteg, 29,4-es cukorszintet »produkáltam«. A kórházból, ahol napi 70 egységnyi inzulinra állítottak be, első utam természetgyógyászunkhoz, dr. Simoncsics Péterhez vezetett. A kezelés végeztével ő írt fel nekem Életerő Alap csomagot (napi kétszer kellett szednem), Sejtsót, A+D vitamint és kalcium-magnézium italport. Inzulinadagom drasztikusan csökkent, egészen addig, hogy gondoltam egy merészet, és letettem a tűt. Ennek már tíz napja, és normális cukorszintet mérek. A mai kezelésen a doktor is megerősítette: meggyógyultam. Három hónap múlva megyek hozzá kontrollra. Kíváncsi vagyok, a diabétesz orvos mit fog szólni, hiszen a tudomány jelenlegi állása szerint ilyen nincs."

Habár a cég honlapján is feltüntették, hogy "soha ne hagyja figyelmen kívül vagy kerülje meg az orvosi tanácsot...", mégis az egyik termékük ismertetőjén olvasható a csodával határos gyógyulás.

A cukorbetegek gyógyulásával és kezelésével kapcsolatban kérdeztük meg dr. Kilenczes Sarolta háziorvost, aki a diabétesz veszélyeire hívta fel a figyelmet. "Ilyen magas cukorszint és ekkora adag inzulin mellett felelőtlenség, ha egy adott beteg elhagyja a napi inzulindózist. Kezelőorvosa ellenőrzése nélkül akár súlyos következményekkel is számolni lehet, eszméletvesztés, agylágyulás, de drasztikus esetben akár halál is lehet a felelőtlenség ára. Nagyon fontos, hogy a beteg mindig konzultáljon háziorvosával, cukorgondozójával, tehát a klasszikus értelemben orvostudományban jártas és végzett szakemberrel" - hangsúlyozta a doktornő. "Egy ilyen reklám a többi cukorbetegnek adhat hamis képet a betegségről, nem foglalkozva a későbbi következményekkel, és ez igen nagy felelőtlenség." - mondta a háziorvos.


A másik, sokszor vitatott kérdés a C-vitamin napi bevitelére vonatkozik. Az Európai Unióra vonatkozó RDA-érték napi 60 milligrammot irányoz elő, ehhez jön még a nap során elfogyasztott élelmiszerekben található vitaminok és nyomelemek mennyisége. Ehhez képest szintén egy termékismertetőn találtuk a következő fogyasztói tapasztalatot: "3,5 hónapja jöttem ki a kórházból vérmérgezés miatt. Azóta rendszeresen nagy adagban szedem a vitaminokat, főleg a C-vitamint, napi 15-20 grammot. Rohamos javulás és gyógyulás következett be, amin az orvosok is csodálkoztak."

"A szervezet egy bizonyos C-vitamin mennyiséget tud felhasználni, az ennél nagyobb dózist a vesén keresztül kiüríti. Ha a vesét hosszabb időn keresztül rendszeresen bombázzuk ilyen nagy adag C-vitaminnal, az veseelégtelenséghez, vesekőhöz vezethet" - magyarázta lapunknak dr. Kilenczes.

Az a bizonyos tolerálható felső beviteli szint

A tolerálható felső beviteli szint (Tolerable Upper Intake Level) farmakológiai, illetve toxikológiai szakkifejezés, amely valamely anyagnak azt a legmagasabb napi mennyiségét jelenti, amelyet a népesség túlnyomó része még biztonságosan, hosszú távon, rendszeresen bevihet szervezetébe anélkül, hogy káros mellékhatások jelentkezésével komolyan számolnia kellene (forrás: Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság). Ez a felső beviteli szint általánosságban a népesség egészére vonatkozik, de bizonyos anyagok esetében elkülöníthetőek olyan csoportok, amelyek tagjainál valamilyen speciális ok miatt - ilyen lehet például valamely betegségre való genetikai hajlam - fokozott a károsodás veszélye. Rájuk tehát alacsonyabb maximális beviteli szint vonatkozik.

Ez az érték, amellyel kapcsolatban a legtöbb támadás érte és a mai napig is éri dr. Lenkeit és az általa forgalmazott vitaminokat. Álláspontja szerint ugyanis a napi ajánlott vitaminbevitelnél sokszorosan nagyobb mennyiséget érdemes beszedni ahhoz, hogy a kellő hatást elérjük. Szerinte az Európai Unió által meghatározott RDA érték jóval alacsonyabb a szükségesnél, hiszen az kevés ahhoz, hogy a szervezet kellő hatékonysággal tudjon védekezni egyes betegségekkel szemben.

Azonban az A-vitamin nagy adagjai vagy hosszas szedése túladagoláshoz (hipervitaminózis), és mérgezéshez vezethet. Tünetei: fáradékonyság, rossz közérzet, gyomorpanaszok, étvágycsökkenés, hányás, ízületi fájdalmak, ingerlékenység, fejfájás, az ajkak és a bőrfelületek kiszáradása és berepedezése, hajhullás és sárgás bőrszín. Erről, és az ehhez hasonló vitamintúladagolással kapcsolatos problémákról a vevők nem kapnak tájékoztatást.

Az említett vitamin esetében a tolerálható felső beviteli szint napi 10 000 nemzetközi egység (NE). Ezzel szemben a cég honlapján található információk szerint "dr. Lenkei Gábor receptje szupererős napi vitaminszükségletre napi 15 000 NE A-vitamin." A legnagyobb problémát ezért jelenleg az jelenti, hogy erről a vásárlók nem feltétlenül szereznek tudomást, hiszen a termékek orvosi ellenőrzés nélkül bárki számára hozzáférhetőek.

A Life Network megkereste a cég vezetőjét, dr. Lenkei Gábort, de azt az információt kaptuk, hogy külföldön tartózkodik, így egyik munkatársához irányítottak, aki később visszavonta nyilatkozatát. Ezért annak érdekében, hogy a másik fél is megszólalhasson cikkben, a cég által kiadott OTS (Original Text Services) közleményből idézünk:

"Azokból a követelményekből, amit ahhoz támasztottak, hogy egy gyógyhatást bizonyítottnak fogadjanak el, ez nem kétséges. Ugyanis ilyen vizsgálati követelményeknek kizárólag a gyógyszeripar tud megfelelni", nyilatkozta Miklovicz Attila, a Jog az Egészséghez Egyesület főtitkára. "Sajnos a vonatkozó jogszabályok sok esetben elhibázottak és túl általánosan értelmezhetők. Egy olyan nagyhatalmú hivatal, mint a GVH esetében pedig ez felveti annak lehetőségét, hogy a fogyasztóvédelem álcája alatt, hangos csinnadratta mellett végezzék ki a gyógyszeripar konkurenciáját jelentő természetes gyógymódok képviselőit. Mindeközben Magyarországon naponta 22 ember veszti életét - szép csendben - gyógyszermellékhatások következtében."

142 komment

Az [origo] cikkeihez regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Ha még nem regisztrált, tegye meg itt! (Figyelem! A 2009. április 15-e előtt működött kommentrendszer regisztrációi már nem érvényesek!) Moderálási elveinkről részletesen itt olvashat. A moderálási elvekbe ütköző hozzászólásokat szerkesztőségünk bármikor törölheti.

Elfelejtett jelszó

148 Erika0000 2011. 10. 02. 06:26

Az én apukámnak izületi gyulladása volt,ujjak,váll,könyök,forgó,térd,boka,már alig tudott mozogni.Elmentünk magán orvoshoz és felirt olyan fájdalomcsillapitó gyulladáscsökkentőt amitől 2 gyomorfekélye lett és bevérzett a gyomra(és az izületei ugyanúgy fájtak)bekerült a kórházba.Túlélte de az izületei ugyanúgy fájtak.Ennyit az orvosokról.(Ja és jutalékot kapott az orvos a gyogyszer után)SZOMORÚ!!!Ja és azóta legalább 5 ismerőst hallottam aki meghalt gyomorvérzésben az izületi fájdalomcsillapitóktól!!!Aztán vettünk a patikában Glukoporcamint mert adják receptnélkül(mert nincs mellékhatása)és lám meggyógyult!!!Ez 4fajta rákpáncélkivonata ami viszapótolja az izületi folyadékot.Kérdem én az egészséges táplálkozásról MIKOR ESZÜNK RÁKPÁNCÉLT?Igen is szükség van táplálék kiegészitőkre!!!És érdekes a gyógyszertárban simán lehet kapni 750mg -os Cvitamint.Érdekes az nem okoz vesekövet???A rákról meg annyit,hogy irjátok be a keresőbe(Cvitamin infuzio)A legújjabb kutatások igazolják,hogy 100%ig gyógyitja a rákot!!!A kezdődő,haladó,és a végstádiumban,lévő áttétes rákot is.Külföldön engedélyezett kikisérletezett!!Magyarországon nem és vajon miért?Megkérdeztem egy ismerős Belgyógyász ismerősömet és azt mondta,hogy Magyarországon köteles kemot és sugárkezelést ajánlani,mert elöveszik ha nem ezt teszi.és ismerősnek meri csak elmondani ,hogy nem,hogy gyógyitana de még árt is a kemo meg a sugár kezelés.De a korházaknak jó pénz.Egy ismerősömnek a lába volt rákos,lefizetett 1 orvost és megrendelték és beadagoltak 1 kúrát a c-vitamin infuzióból és lám meggyógyult.De név szerint nem mondhatja meg az orvos nevét mert előveszik érte.Szomorú,hogy ilyen világot élünk.

147 kótyag 2011. 06. 17. 16:59

Kiváncsi lennék arra, hogy mikor jön el az az idő (szép új orvohivatalnok/gyógyszergyártó módra kormányzott világ) amikor az élelmiszeralapanyagokból kötelező lesz az "ártó" vitaminokat ásványi anyagokat stb. emberi felhasználás előtt kivonni! Gondolom a kivont káros anyagokat majd megsemmisítik. Nehogy valaki szuicid hajlamának engedve mondjuk pár kiló C vitaminnal jól megmérgezze magát.
Valójában tényleg az a legnagyobb gond, hogy ha tiltani akarják akkor miért nincs közszemlén a vitamintúladagolásból eredő egészségkárosodások listája táblázata valamije szóval indoklása ennek a fene nagy ellenségeskedésnek.
Mert 40-50°-os különböző szeszt minden mennyiségben kaphatok, de B17 vitamint nem pedig ha ne adja a jóisten rákos lennék biztos, hogy beszerezném.

146 Eleonoora 2010. 05. 11. 07:03

Nem akarok senkit megbántani de egy bizonyos vallásnak is köze van Lenkeihez nekem ez éppen elég,hogy ne bízzak benne..

145 hmoni 2010. 05. 10. 01:27

Kellenek a jó orvosok, de nem kéne csak kemikáliákat felírni.Nyitottabbnak kéne lenniük a természetes szerek felé. Hipofízis" problémám" van,nemrég pajzsmirigy túlműködést mutatott ki a vérvétel.Orvosom (akit tisztelek és nagyon kedvelek is) aggódott, ezért felírt egy béta blokkolót ,nehogy a szívem károsodjon. Bevallom, miután a neten elolvastam a lehetséges mellékhatásokat (általában nekem előjön a zöme) ki sem váltottam. Ide kérettem az ország másik sarkában élő természetgyógyászt - az egyetlent, akiben és akinek hiszek - felírt különböző növényi koncentrátumokat, és lőn, rá 2 hétre!!! tökéletes volt a hormonszintem a vérvizsgálat szerint.Az állandó fáradtságom is kezd elmúlni (napi 12-15 órákat aludtam,mégsem volt erőm semmihez). Szóval szedtem volna egy mellékhatásos szert feleslegesen, ami több kárt okozott volna, mint hasznot? Ez lett volna az orvosilag elvárható tökéletes állampolgári viselkedés? Köszönöm ,de inkább nem.Ugyanúgy 2 hét kellett a term.gyógyászomnak, hogy a lányom "mindenre allergiáját" megszüntesse.6 évig szedte a gyógyszert, mérgezte magát, vizsgálat nélkül írták fel neki a "javított" változatú vegyi anyagot, ami csak elnyomta a tüneteket napról napra.Eltelt 2 év, leányzó makk egészséges. Nem azért írtam, hogy csodás gyógyulásnak tűnjön.A term.gyógyászomnak ez természetes.Azért javasolja a szereit, mert az meggyógyít, nem tünetmentesít.Ennyi.Szóval kedves orvostanhallgatók, legyetek nyitottabbak. Velem például nem közölte senki, hogy az évekig szedetett szer vesekövet okoz.A betegtájékoztató nem írta, az orvosom -mint kiderült -tudta.Csoda, hogy kisé ferdén nézzük az orvosokat??!!

144 kabala 2010. 05. 08. 08:27

Shabbától kérdezném: amellet, h rosszindulatú és primitív hozzászólást írt, mit tenne, ha a gyermeke egyik pillanatról a másikra elájulna, kihez vinné, az ügyeletre, vagy valami csodatoktorhoz?

143 kabala 2010. 05. 08. 08:21

Én azért nem hiszek Lenkei dr-nak, mert szerinte a gyógyszerek egészségtelenek, ezzel szemben az ő (baromi drága) készítményei még a halálos betegségeket is gyógyítják. Nem átlátszó ez egy kicsit?

142 aiuhfituhir 2010. 05. 07. 22:07

Elképesztő,mennyi "okos" ember él ebben az országban,gondolok itt pl. Shabba rendkívül intelligens hozzászólására.Ő már aztán tudja,mi fán teremnek a dolgok...biztos rendkívül meglepő lenne számára,ha tudná,hogy az orvosin vajmi keveset tanulnak bármiféle gazdaságpolitikáról vagy az emberek lehúzásáról...!Az,hogy debileknek vagy nagyon értelmes embereknek való?...megnézném,kedves kommentelő,Ön melyik kategóriába sorolná magát,ha elvégzi itt az első két évet.Érdemes lenne,akkor talán lenne értelme vitatkozni.Szóval ne általánosítsunk!Szerencsére nem csak fekete vagy fehér létezik a színpalettán!!!Annyiban mégis igaza van,hogy az Egyetem padjai mögül kikerül egy-két sarlatán is.Ilyen Lenkei,akinek sajnos a pénz elvette a józan eszét!Én is kipróbáltam az ún.alap-vitamint.Nem is nyilatkoznék róla máskülönben.Nos,olyan puffadást és izomrángásokat,amiket a vitamin a 4. hónapban okozott,sem előtte sem utána nem tapasztaltam.Rosszul voltam tőle,így abbahagytam.Szedjen vitamint az embert,az a szervezet katalizátora,de nem mindegy,milyet és mennyit...
Egy másik orvostanhallgató

141 Csicsibobo 2010. 05. 06. 19:31

Kedves sokxy!
A gyógyszert évek óta szedtem gyógyulás nélkűl, a csalánmagolajat az
orvos soha sem ajánlotta. Úgy gondolom, hogy a kettő együtt volt hatásos. Jó lenne a diabeteszemre is egy ilyen jó ötlet.

140 xxxxxxxxxxyyyyyyyyyy 2010. 05. 02. 10:25

Osztán mondd kedves Csicsibobo! Arra nem gondoltál, hogy esetleg mégis a doki által felírt szerektől "gyógyúltál" meg?

139 Csicsibobo 2010. 05. 01. 18:32

Az a legszörnyűbb, hogy tanácstalanná válik az ember. Kinek higgyek?
Nem vagyok biológus csak cukorbeteg. A gyógyszereimtől nem gyógyúlok meg az biztos. Egy ismerősöm ajánlotta a csalánmagolajat (rossz) koleszterin ellen. Szedtem az orvos által felírt gyógyszerrel együtt,
mit ad isten, fél év múlva volt magas koleszterin, nincs magas koleszterin. Előbb-utóbb felkeresem Dr. Lenkei üzletét.............
  1 3 4 5 6 7 8 9 14 15
hirdetés

Hirdetés

Hirdetés

Nap tippje

Forrás: iStockphoto

Sót a szájba!

Torokfájásra, szájfekélyre vagy egyszerűen csak a fertőzések megelőzésére remek megoldás a sós vizes öblögetés.

Még több tipp »

Legújabb hozzászólás

Legolvasottabb cikkek

Szilvi75 // 2010 // feb // 23

Bocsánat, most látom csak, hogy hölgy írta a cikket. Még szomorúbb vagyok, már csak a cím miatt is. Egy kérdőjel a végén esetleg javított volna valamicskét, de ez a kijelentő mód.H...

Gyerekvállalás: 22 hónap türelem az apától (38)
Erika0000 // 2011 // okt // 02

Az én apukámnak izületi gyulladása volt,ujjak,váll,könyök,forgó,térd,boka,már alig tudott mozogni.Elmentünk magán orvoshoz és felirt olyan fájdalomcsillapitó gyulladáscsökkentőt am...

Túladagolja az országot a vitaminguru (142)
ann16 // 2010 // máj // 11

Érdekes dolgok ezek...Az orvosom szerint a sárgatest hormon nem csinál kárt...ezért ajánlják a szoptatós anyukáknak is. Átmegy az anyatejbe valamennyi belőle , én ezért nem szedte...

A nőgyógyász rémtörténete a tamponhasználatról (53)
durcika // 2010 // okt // 12

Msn címem: ojuna@windowslive.com email címem:ojuna@freemail.hu

A világ legkövérebb emberének utolsó esélye (23)
Dr.Pizza // 2010 // nov // 09

Kedves Papp Anikó, ne törődjön senkivel, legyen önmaga. Azt nem vehetik el. De ha a szomszédom állandóan tiroli ruhában járna, én is furcsállanám egy idő után...

Mitől függ, hogy gyerekünk menő vagy nem-menő lesz-e az osztályában? (13)
A LifeNetwork szerkesztősége környezetbarát, hőszivattyús irodaházban működik.