Röntgenfelvétel a kisfiúról, akinek evőpálcika fúródott agyába

[origo] | 2010. 01. 07., 14:38
Túl van az életveszélyen az a kínai kisfiú, akinek az agyát is megsértette az orrába fúródott evőpálcika. 
Forrás: kpho.com

A kelet-kínai Santung (Shandong) tartományból származó 14 hónapos Li az evőpálcikákkal játszott, amikor olyan szerencsétlenül esett, hogy az egyik pálcika az orrán keresztül 4 milliméter mélyen az agyát is megsértette. A helyi kórházban nem vállalkoztak a pálcika eltávolítására. Arra hivatkoztak, hogy a beavatkozás nyomán keletkező vérzés bénulást vagy halált is okozhat.

 

A kisfiún végül Pekingben tudtak segíteni, ahol az idegsebészeknek komplikációk nélkül sikerült eltávolítaniuk a mindössze kisebb fertőzést okozó evőeszközt.

 

A pekingi Po Aj (Bo Ai) kórház szóvivője szerint Li a legjobb kezekbe került, mert kollégáinak nem először volt dolga szembe, homloküregbe vagy nyakba fúródott evőpálcikával.

 

Tavaly egy két és fél éves kisfiú járt ugyanígy

 

Tavaly tavasszal Anhuj (Anhui) tartományban történt hasonló baleset. Ott egy két és fél éves fiú a szülei figyelmetlenségét kihasználva evőpálcikákkal a kezében felkelt az étkezőasztaltól, és olyan szerencsétlenül botlott meg, hogy a 12 centiméteres pálcika a bal orrlyukába fúródott. Az evőpálcikát másfél órás műtéttel sikerült eltávolítani, az evőeszköz komolyabb eret nem ért, és súlyosabb agyi sérülést sem okozott.

 

Forrás: kpho.com

 

(MTI)

2 komment

Az [origo] cikkeihez regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Ha még nem regisztrált, tegye meg itt! (Figyelem! A 2009. április 15-e előtt működött kommentrendszer regisztrációi már nem érvényesek!) Moderálási elveinkről részletesen itt olvashat. A moderálási elvekbe ütköző hozzászólásokat szerkesztőségünk bármikor törölheti.

Elfelejtett jelszó

2 Quad Damage 2010. 08. 14. 12:52

Hehehe, vajon miért jut erről eszembe Kitano mester? :D

1 carpe diem 2010. 07. 31. 07:27

Na jó az a kanál meg villa ugye!?!
hirdetés

Hirdetés

Hirdetés

Nap tippje

Forrás: iStockphoto

Sót a szájba!

Torokfájásra, szájfekélyre vagy egyszerűen csak a fertőzések megelőzésére remek megoldás a sós vizes öblögetés.

Még több tipp »

Legújabb hozzászólás

Legolvasottabb cikkek

Erika0000 // 2011 // okt // 02

Az én apukámnak izületi gyulladása volt,ujjak,váll,könyök,forgó,térd,boka,már alig tudott mozogni.Elmentünk magán orvoshoz és felirt olyan fájdalomcsillapitó gyulladáscsökkentőt am...

Túladagolja az országot a vitaminguru (142)
ann16 // 2010 // máj // 11

Érdekes dolgok ezek...Az orvosom szerint a sárgatest hormon nem csinál kárt...ezért ajánlják a szoptatós anyukáknak is. Átmegy az anyatejbe valamennyi belőle , én ezért nem szedte...

A nőgyógyász rémtörténete a tamponhasználatról (53)
durcika // 2010 // okt // 12

Msn címem: ojuna@windowslive.com email címem:ojuna@freemail.hu

A világ legkövérebb emberének utolsó esélye (23)
Dr.Pizza // 2010 // nov // 09

Kedves Papp Anikó, ne törődjön senkivel, legyen önmaga. Azt nem vehetik el. De ha a szomszédom állandóan tiroli ruhában járna, én is furcsállanám egy idő után...

Mitől függ, hogy gyerekünk menő vagy nem-menő lesz-e az osztályában? (13)
Kóbor Sándor // 2010 // nov // 17

Énis évek óta bajlódok csípő fájdalmammal. Még tudok járni,de fáj minden lépés.Pedig régen tájékozódási futóként soksok km-t tudtam lefutni.Szerettem mászkálni minden felé.Mostansá...

Az ízületi gyulladás depresszióhoz vezethet (15)