Az Amerikai Szemészeti Akadémia (AAO) a közelmúltban arra hívta fel a figyelmet, hogy a romló statisztikák tükrében az embereknek néhány fontos dolgot tudniuk kell a hályogos betegségek kialakulásának megelőzésének vagy legalább elodázásának érdekében.
A szervezet szerint kiemelten fontos 40 éves korban ellátogatni egy általános szemészeti vizsgálatra, ahol a hályogképződés jeleit már korai stádiumban felfedezhetik a szemész orvosok. Ebben a korban kezdődnek ugyanis az ún. öregszeműség kialakulásához vezető folyamatok, vagyis a szem általános állapotának és a látásélesség romlásának első mozzanatai.
Kockázati tényezők és a megelőzés
A hályogok kialakulásának természetesen vannak kockázati tényezői, vagyis olyan környezeti, genetikai változók, amelyek elősegítik a súlyos szembetegség kialakulását.
Az egyik ilyen tényező a családi halmozódás, azaz, amennyiben egyenes ági családtagoknál előfordult már hályog, abban az esetben nagyobb a kockázata annak, hogy a páciensnél is kialakuljon ilyen megbetegedés.
De növeli a kockázatokat a cukorbetegség, a dohányzás, a napfénynek fokozottan kitett életmód, egyéb szemsérülések, illetve szemgyulladások megléte, és a hosszan tartó szteroidos készítmények alkalmazása is.
A hályogképződés kockázata csökkenthető UV-szűrős napszemüvegek viselésével, illetve széles karimájú vagy sildes napsapkák hordásával, valamint a dohányzás elhagyásával.
A cukorbetegek esetében a magasabb kockázat miatt még fontosabb a megfelelő vércukorszint beállítása és fenntartása a hályogos betegségek megelőzése érdekében.
A zöldhályog veszélyesebb a szürkénél
A szemhályogok közül a veszélyesebb a zöldhályog, amelyre egyelőre még nem létezik megoldás, így ez az elváltozás sajnos gyógyíthatatlan, a szintén komoly panaszokat okozó szürkehályog azonban ma már igen jó hatásfokkal gyógyítható.
A szürkehályog műtétek sikerrátája meghaladja a 95 százalékot, ugyanakkor a szakemberek szerint a műtéti beavatkozás előtt mindenképpen mérlegelni kell, hogy a hályog miatti látászavarok valóban annyira zavaróak-e, hogy érdemes a beavatkozás mellett dönteni.
Medipress
Torokfájásra, szájfekélyre vagy egyszerűen csak a fertőzések megelőzésére remek megoldás a sós vizes öblögetés.
Még több tipp »Bocsánat, most látom csak, hogy hölgy írta a cikket. Még szomorúbb vagyok, már csak a cím miatt is. Egy kérdőjel a végén esetleg javított volna valamicskét, de ez a kijelentő mód.H...
Gyerekvállalás: 22 hónap türelem az apától (38)Az én apukámnak izületi gyulladása volt,ujjak,váll,könyök,forgó,térd,boka,már alig tudott mozogni.Elmentünk magán orvoshoz és felirt olyan fájdalomcsillapitó gyulladáscsökkentőt am...
Túladagolja az országot a vitaminguru (142)Érdekes dolgok ezek...Az orvosom szerint a sárgatest hormon nem csinál kárt...ezért ajánlják a szoptatós anyukáknak is. Átmegy az anyatejbe valamennyi belőle , én ezért nem szedte...
A nőgyógyász rémtörténete a tamponhasználatról (53)Msn címem: ojuna@windowslive.com email címem:ojuna@freemail.hu
A világ legkövérebb emberének utolsó esélye (23)Kedves Papp Anikó, ne törődjön senkivel, legyen önmaga. Azt nem vehetik el. De ha a szomszédom állandóan tiroli ruhában járna, én is furcsállanám egy idő után...
Mitől függ, hogy gyerekünk menő vagy nem-menő lesz-e az osztályában? (13)