Az irányelvek azt is tartalmazzák, hogy különös figyelmet kell fordítani az 5 éven aluliakkal egy háztartásban élő családtagokra és az ezt a korosztályt gondozókra (bölcsődei gondozónő, bébiszitter, óvónő), továbbá az olyan veszélyeztető betegségben szenvedőkre, mint például az asztma, a cukorbetegség és az idegrendszeri betegségek. Szintén kiemelt figyelmet érdemelnek az egészségügyi dolgozók és a kismamák, mivel ezeknél a csoportoknál a legnagyobb a szövődmények kialakulásának valószínűsége.
Az irányelvek azt is tartalmazzák, hogy a 6 hónaposnál fiatalabb csecsemőket nem szabad oltani, azonban a 9 évnél idősebbek számára egy adag oltóanyag is elegendő. A 6 hónapos és 9 éves kor közötti gyermekeknél kétszeri oltásra van szükség, kivéve, ha tavaly már beoltották őket H1N1 ellen, ekkor egyszer kell csak oltani őket. Bizonytalan esetben úgy kell eljárni, mintha a gyermek nem kapott volna H1N1 elleni védőoltást. A második oltást legalább négy héttel az első után kell beadni.
Medipress
Torokfájásra, szájfekélyre vagy egyszerűen csak a fertőzések megelőzésére remek megoldás a sós vizes öblögetés.
Még több tipp »Bocsánat, most látom csak, hogy hölgy írta a cikket. Még szomorúbb vagyok, már csak a cím miatt is. Egy kérdőjel a végén esetleg javított volna valamicskét, de ez a kijelentő mód.H...
Gyerekvállalás: 22 hónap türelem az apától (38)Az én apukámnak izületi gyulladása volt,ujjak,váll,könyök,forgó,térd,boka,már alig tudott mozogni.Elmentünk magán orvoshoz és felirt olyan fájdalomcsillapitó gyulladáscsökkentőt am...
Túladagolja az országot a vitaminguru (142)Érdekes dolgok ezek...Az orvosom szerint a sárgatest hormon nem csinál kárt...ezért ajánlják a szoptatós anyukáknak is. Átmegy az anyatejbe valamennyi belőle , én ezért nem szedte...
A nőgyógyász rémtörténete a tamponhasználatról (53)Msn címem: ojuna@windowslive.com email címem:ojuna@freemail.hu
A világ legkövérebb emberének utolsó esélye (23)Kedves Papp Anikó, ne törődjön senkivel, legyen önmaga. Azt nem vehetik el. De ha a szomszédom állandóan tiroli ruhában járna, én is furcsállanám egy idő után...
Mitől függ, hogy gyerekünk menő vagy nem-menő lesz-e az osztályában? (13)