Mintegy 150 fogorvos iratkozott fel a Gyermekmosoly Tervre, hogy javítson az öt éven aluliak szájüregének egészségi állapotán. A kicsik fogait félévente kenik majd be, majd a rendszeres szűréseken ellenőrzik az állapotukat.
Ian Fenny, edinburghi fogorvos elmondta, azért támogatja a megmozdulást, hogy megelőző terápiát alkalmazhasson. "A Gyermekmosoly alkalmazása az általános fogászatban nagyon fontos megelőző program. Így biztosíthajuk minden lothiani gyermek számára, hogy születésüktől iskolás korukig részesüljenek szájhigiénés képzésben és megelőző kezelésekben. Talán ezzel elejét lehet venni annak, hogy a szülők fogorvostól való félelme a gyerekre is átragadjon."
A terv kulcsszerepet játszik a lothiani gyerek fogvédelmi programjában, mely a születéstől az iskola elvégzéséig tart. "A gyermekek fogainak egészsége évek óta nagy problémát jelent. Sajnos még mindig nagyon sok gyerek lyukas fogát ki kell húzni azelőtt, hogy az iskolapadba ülnének. A kicsik szüleit bíztatni kell arra, hogy vigyék el gyermeküket a fogorvoshoz, így a születés és az óvodába kerülés közötti időszakban is ellenőrizhetik fogaik állapotát" - mondta el Robert Naysmith.
Medipress
Torokfájásra, szájfekélyre vagy egyszerűen csak a fertőzések megelőzésére remek megoldás a sós vizes öblögetés.
Még több tipp »Az én apukámnak izületi gyulladása volt,ujjak,váll,könyök,forgó,térd,boka,már alig tudott mozogni.Elmentünk magán orvoshoz és felirt olyan fájdalomcsillapitó gyulladáscsökkentőt am...
Túladagolja az országot a vitaminguru (142)Érdekes dolgok ezek...Az orvosom szerint a sárgatest hormon nem csinál kárt...ezért ajánlják a szoptatós anyukáknak is. Átmegy az anyatejbe valamennyi belőle , én ezért nem szedte...
A nőgyógyász rémtörténete a tamponhasználatról (53)Msn címem: ojuna@windowslive.com email címem:ojuna@freemail.hu
A világ legkövérebb emberének utolsó esélye (23)Kedves Papp Anikó, ne törődjön senkivel, legyen önmaga. Azt nem vehetik el. De ha a szomszédom állandóan tiroli ruhában járna, én is furcsállanám egy idő után...
Mitől függ, hogy gyerekünk menő vagy nem-menő lesz-e az osztályában? (13)Énis évek óta bajlódok csípő fájdalmammal. Még tudok járni,de fáj minden lépés.Pedig régen tájékozódási futóként soksok km-t tudtam lefutni.Szerettem mászkálni minden felé.Mostansá...
Az ízületi gyulladás depresszióhoz vezethet (15)