Jose Angel Cordova egészségügyi miniszter a mexikói sajtónak úgy nyilatkozott, hogy az eset a sertésinfluenza vírus első megerősített mutációja a világon, bár ezen kívül 423 további gyanús esetről is tudnak. A miniszter elmondta, hogy a lányt két hónappal ezelőtt az egyik mexikóvárosi kórházban kezelték légzőszervi megbetegedéssel, majd később visszatért az intézménybe súlyos tüdőgyulladással, amelyből sikerült felépülnie.
A hatóságok szerint 1088 ember vesztette életét Mexikóban a sertésinfluenza vírus következtében azóta, hogy a járvány 2009 áprilisában felütötte a fejét. Világszerte összesen 16 ezer ember halt meg 212 országban a világjárvány következtében.
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) a múlt hónapban bejelentette, egyelőre túl korai lenne kijelenteni, hogy az influenza-világjárvány mindenütt tetőzött, mivel a fertőzések száma Nyugat-Afrika egyes részein még emelkedőben van.
Medipress
Torokfájásra, szájfekélyre vagy egyszerűen csak a fertőzések megelőzésére remek megoldás a sós vizes öblögetés.
Még több tipp »Bocsánat, most látom csak, hogy hölgy írta a cikket. Még szomorúbb vagyok, már csak a cím miatt is. Egy kérdőjel a végén esetleg javított volna valamicskét, de ez a kijelentő mód.H...
Gyerekvállalás: 22 hónap türelem az apától (38)Az én apukámnak izületi gyulladása volt,ujjak,váll,könyök,forgó,térd,boka,már alig tudott mozogni.Elmentünk magán orvoshoz és felirt olyan fájdalomcsillapitó gyulladáscsökkentőt am...
Túladagolja az országot a vitaminguru (142)Érdekes dolgok ezek...Az orvosom szerint a sárgatest hormon nem csinál kárt...ezért ajánlják a szoptatós anyukáknak is. Átmegy az anyatejbe valamennyi belőle , én ezért nem szedte...
A nőgyógyász rémtörténete a tamponhasználatról (53)Msn címem: ojuna@windowslive.com email címem:ojuna@freemail.hu
A világ legkövérebb emberének utolsó esélye (23)Kedves Papp Anikó, ne törődjön senkivel, legyen önmaga. Azt nem vehetik el. De ha a szomszédom állandóan tiroli ruhában járna, én is furcsállanám egy idő után...
Mitől függ, hogy gyerekünk menő vagy nem-menő lesz-e az osztályában? (13)