Július végén már kevesebb lesz a szúnyog Budapesten

[origo] | 2010. 07. 08., 15:53
Július végére érezhetően csökkenhet a szúnyogok száma Budapesten; már folyamatos a "szúnyoggyérítés", de még két hétre van szükség, hogy valóban javuljon a helyzet a fővárosban - mondta Tajti László, a Közép-magyarországi ÁNTSZ biológusa szerdán az MTI-nek.

 

A biológus szerint azért van több szúnyog idén, mert a nyár eleji folyamatos esőzések és árvizek miatt a budapesti árterek megteltek szúnyoglárvákkal; ráadásul az időjárás miatt irtani sem lehetett megfelelő hatékonysággal.


A fővárosban elsősorban a Duna menti ligeterdők számítanak a szúnyoginvázió gócpontjainak; ezek idén és tavaly is megteltek lárvákkal a jelentős áradások miatt - mondta Tajti László.


Ezeken a területeken, mint például a főváros északi és déli, Duna menti részein a levegőből történő irtás hasztalan vagy alacsony hatásfokú lett volna, mivel a fák lombkoronája felfogja a permetanyag jelentős részét.


Az áradások miatt pedig a felszínen nagyon nehezen lehet megközelíteni ezeket a területeket, így a lárvairtásnak ez a módja sem lett volna elég hatékony - tette hozzá.


A kifejlett, már repülő szúnyog(imágó) irtása - amit földfelszínen vagy a levegőből ködszerű permetanyaggal végeznek - az időjárás miatt szintén nehézkes volt, ha nem lehetetlen, hiszen azt a szél elfújja, az eső pedig lemossa. Így az imágók irtása csak a rossz időjárás után kezdődhetett, munkagépek segítségével.


Az irtás körülményei jelenleg olyanok, hogy két hét alatt érhető el, több szúnyog pusztuljon el, mint amennyi kikel - részletezte a biológus.


Budapesten döntően a gyötrőszúnyog (Aedes vexans) van jelen abból a mintegy 30-40 fajból, amely Magyarországon megtalálható. A Balatonnál és az Alföldön is más-más szúnyogfajok dominálnak - tette hozzá.


Érdekességképpen elmondta, hogy Magyarországon a teljes szúnyogpopuláció elenyésző töredékét teszik ki a maláriaszúnyogok. A betegséget, amelyet ez a szúnyog terjeszt, már az előző század 50-es éveiben sikerült felszámolni az országban. Jelenleg a szúnyogoknak járványügyi kockázatuk nincsen - tette hozzá.

(MTI)

hirdetés

Hirdetés

Hirdetés

Nap tippje

Forrás: iStockphoto

Sót a szájba!

Torokfájásra, szájfekélyre vagy egyszerűen csak a fertőzések megelőzésére remek megoldás a sós vizes öblögetés.

Még több tipp »

Legújabb hozzászólás

Legolvasottabb cikkek

Szilvi75 // 2010 // feb // 23

Bocsánat, most látom csak, hogy hölgy írta a cikket. Még szomorúbb vagyok, már csak a cím miatt is. Egy kérdőjel a végén esetleg javított volna valamicskét, de ez a kijelentő mód.H...

Gyerekvállalás: 22 hónap türelem az apától (38)
Erika0000 // 2011 // okt // 02

Az én apukámnak izületi gyulladása volt,ujjak,váll,könyök,forgó,térd,boka,már alig tudott mozogni.Elmentünk magán orvoshoz és felirt olyan fájdalomcsillapitó gyulladáscsökkentőt am...

Túladagolja az országot a vitaminguru (142)
ann16 // 2010 // máj // 11

Érdekes dolgok ezek...Az orvosom szerint a sárgatest hormon nem csinál kárt...ezért ajánlják a szoptatós anyukáknak is. Átmegy az anyatejbe valamennyi belőle , én ezért nem szedte...

A nőgyógyász rémtörténete a tamponhasználatról (53)
durcika // 2010 // okt // 12

Msn címem: ojuna@windowslive.com email címem:ojuna@freemail.hu

A világ legkövérebb emberének utolsó esélye (23)
Dr.Pizza // 2010 // nov // 09

Kedves Papp Anikó, ne törődjön senkivel, legyen önmaga. Azt nem vehetik el. De ha a szomszédom állandóan tiroli ruhában járna, én is furcsállanám egy idő után...

Mitől függ, hogy gyerekünk menő vagy nem-menő lesz-e az osztályában? (13)
A LifeNetwork szerkesztősége környezetbarát, hőszivattyús irodaházban működik.