A legegészségtelenebbül élők gyakran magyarázzák a genetikával betegségeiket

[origo] | 2010. 06. 19., 11:32
Egy friss felmérés szerint a gének és a krónikus betegség között közelmúltban feltárt kapcsolatok, eszközül szolgálnak a legegészségtelenebbül élők számára: mentséget jelentenek egészségügyi problémáikra.

"Meg akartuk tudni, hogy az emberek felhasználják-e a genetikát arra, hogy kifogást találjanak helyzetükre ahelyett, hogy megváltoztatnák a viselkedésüket, és egészségesebb életmódot folytatnának" - nyilatkozta az AFP hírügynökségnek a tanulmány társszerzője, Suzanne C. O'Neill, a washingtoni Georgetown Egyetem rákkutató központjának kutatója. "Úgy tűnik, hogy az emberek többsége nem él ezzel a kifogással, kivéve a legegészségtelenebbül élőket: akik dohányoznak, egészségtelen étrenden élnek, és nem végeznek elég testmozgást.


A kutatás szerint ez utóbbi csoportba tartozók nagyobb valószínűséggel gondolják úgy, hogy a betegségek genetikai eredetűek, és nem érdeklik őket az életmódváltással kapcsolatos információk. A vizsgálat eredményei az Annals of Behavioral Medicine júniusi számában jelent meg.


Az emberek 99,9 százalékban egyformák, legalábbis genetikai értelemben. Csak a fennmaradó 0,1 százalék okozza az olyan eltéréseket, mint a különböző hajszín vagy az egyes betegségekre való hajlam. Ezt szem előtt tartva O'Neill és munkatársai közel 2000 résztvevőt kérdeztek meg szokásaikról, az étrendtől az alkoholfogyasztáson keresztül egészen a testtömeg-indexig és az iskolázottságig.


A rák és a magas vérnyomás kockázatát azok hozták nagyobb valószínűséggel összefüggésbe a genetikával, akik egészségre leginkább veszélyes viselkedéseket folytatnak. Általánosságban az derült ki, hogy a legegészségtelenebb viselkedésű emberek voltak a legkevésbé kíváncsiak arra, hogyan csökkentheti az egészséges életmód a betegségek kockázatát.

Medipress

hirdetés

Hirdetés

Hirdetés

Nap tippje

Forrás: iStockphoto

Sót a szájba!

Torokfájásra, szájfekélyre vagy egyszerűen csak a fertőzések megelőzésére remek megoldás a sós vizes öblögetés.

Még több tipp »

Legújabb hozzászólás

Legolvasottabb cikkek

Szilvi75 // 2010 // feb // 23

Bocsánat, most látom csak, hogy hölgy írta a cikket. Még szomorúbb vagyok, már csak a cím miatt is. Egy kérdőjel a végén esetleg javított volna valamicskét, de ez a kijelentő mód.H...

Gyerekvállalás: 22 hónap türelem az apától (38)
Erika0000 // 2011 // okt // 02

Az én apukámnak izületi gyulladása volt,ujjak,váll,könyök,forgó,térd,boka,már alig tudott mozogni.Elmentünk magán orvoshoz és felirt olyan fájdalomcsillapitó gyulladáscsökkentőt am...

Túladagolja az országot a vitaminguru (142)
ann16 // 2010 // máj // 11

Érdekes dolgok ezek...Az orvosom szerint a sárgatest hormon nem csinál kárt...ezért ajánlják a szoptatós anyukáknak is. Átmegy az anyatejbe valamennyi belőle , én ezért nem szedte...

A nőgyógyász rémtörténete a tamponhasználatról (53)
durcika // 2010 // okt // 12

Msn címem: ojuna@windowslive.com email címem:ojuna@freemail.hu

A világ legkövérebb emberének utolsó esélye (23)
Dr.Pizza // 2010 // nov // 09

Kedves Papp Anikó, ne törődjön senkivel, legyen önmaga. Azt nem vehetik el. De ha a szomszédom állandóan tiroli ruhában járna, én is furcsállanám egy idő után...

Mitől függ, hogy gyerekünk menő vagy nem-menő lesz-e az osztályában? (13)
A LifeNetwork szerkesztősége környezetbarát, hőszivattyús irodaházban működik.