Szőlővel küzdhetünk a szívbetegség és a cukorbaj ellen

[origo] | 2010. 05. 01., 17:00
A porított szőlő hatékonyan megvédte a kísérleti patkányokat a koszorúér-betegségtől és a cukorbajtól. A biztató eredményeket a Kísérleti Biológia nemzetközi kongresszusán ismertették Kaliforniában.

Az orvosok már régóta megfigyelték, hogy bizonyos betegségek, panaszok gyakran együtt, halmozottan fordulnak elő. A cukorbetegség és a magas vérnyomás fontos kockázati tényezője a koszorúér-betegségnek, de ezek a betegek legtöbbször fölös kilókat viselnek magukon, és a koleszterinszintjük is emelkedett.


Az előbbi, népbetegségnek számító - csak az Egyesült Államokban 50 millió főt érintő - tünetek együttesen a metabolikus tünetcsoport elnevezést kapták, amelynek megelőzésére, kezelésére világszerte folynak a kutatások.


E. Mitchell Seymour vezetésével az U-M Kísérleti Laboratórium kutatói olyan patkányokat tanulmányoztak, melyek eleve hajlamosak elhízásra. A kisérleti állatok sok zsírt tartalmazó, jellegzetes amerikai étrendet fogyasztottak. A patkányok egyik csoportja ehhez a koszthoz három százaléknyi mennyiségben szőlőport is kapott.


A kutatók ugyanakkor a piros és fehér szőlő keverékéből készült táplálékkiegészítőnek megfelelő mennyiségű kalóriatöbbletet a kontrollcsoport állatainak étrendjébe is beleillesztették. A pártatlanság érdekében leszögezték, hogy a szőlőport készítő cég az értékelt adatokat nem ismerhette.


Három hónapon keresztül kapták a patkányok a különleges étrendet. A két patkánycsoport súlyában nem volt különbség. Ezzel szemben a szőlőporral kezelt kísérleti állatok szívműködése mérhetően javult, a koszorúér-betegségre jellemző, gyulladásos eltérések is csökkentek.


Steven Bolling, az U-M Kardiovaszkuláris Központ szívsebésze és a kutatólaboratórium vezetője szerint azok a laboratóriumi leletek, melyek a szívinfarktushoz vezető érelváltozásokra jellemzőek, a szőlőből készült por fogyasztása esetén jó irányba mozdultak el.


"A metabolikus tünetcsoport tüneteinek javulása valószinűleg annak köszönhető, hogy a szőlőben található antioxidánsok védték a szívizom sejtjeit a károsító hatások ellen. A patkányoknál a kezelés fékezte az érelmeszesedés kifejlődését, és a szív lényegesen épebb maradt" - mondta.


(MTI)

hirdetés

Hirdetés

Legújabb hozzászólás

Legolvasottabb cikkek

Szilvi75 // 2010 // feb // 23

Bocsánat, most látom csak, hogy hölgy írta a cikket. Még szomorúbb vagyok, már csak a cím miatt is. Egy kérdőjel a végén esetleg javított volna valamicskét, de ez a kijelentő mód.H...

Gyerekvállalás: 22 hónap türelem az apától (38)
Erika0000 // 2011 // okt // 02

Az én apukámnak izületi gyulladása volt,ujjak,váll,könyök,forgó,térd,boka,már alig tudott mozogni.Elmentünk magán orvoshoz és felirt olyan fájdalomcsillapitó gyulladáscsökkentőt am...

Túladagolja az országot a vitaminguru (142)
ann16 // 2010 // máj // 11

Érdekes dolgok ezek...Az orvosom szerint a sárgatest hormon nem csinál kárt...ezért ajánlják a szoptatós anyukáknak is. Átmegy az anyatejbe valamennyi belőle , én ezért nem szedte...

A nőgyógyász rémtörténete a tamponhasználatról (53)
durcika // 2010 // okt // 12

Msn címem: ojuna@windowslive.com email címem:ojuna@freemail.hu

A világ legkövérebb emberének utolsó esélye (23)
Dr.Pizza // 2010 // nov // 09

Kedves Papp Anikó, ne törődjön senkivel, legyen önmaga. Azt nem vehetik el. De ha a szomszédom állandóan tiroli ruhában járna, én is furcsállanám egy idő után...

Mitől függ, hogy gyerekünk menő vagy nem-menő lesz-e az osztályában? (13)

Nap tippje

Forrás: iStockphoto

Sót a szájba!

Torokfájásra, szájfekélyre vagy egyszerűen csak a fertőzések megelőzésére remek megoldás a sós vizes öblögetés.

Még több tipp »
A LifeNetwork szerkesztősége környezetbarát, hőszivattyús irodaházban működik.