A Science című tudományos magazin legutóbbi számában közölt tanulmány szerzői úgy vélik, megállapításaik magyarázattal szolgálnak arra, hogy miért szenved több fekete vesebetegségekben, mint fehér, egyúttal lehetőséget teremtenek új gyógymódok és megelőző kezelések kidolgozására.
A fekete amerikaiak több mint 30 százaléka hordozza legalább egy kópiában a szóban forgó, kockázatot növelő génkópiát, azok az emberek pedig, akiknél mindkét kópia az adott génváltozatként van jelen, a vesebetegségek tízszeres kockázatával néznek szembe.
Az APOL1 jelű gén változatait Martin Pollack, a Harvard Egyetem munkatársának vezetésével elemezték az 1 000 Genom elnevezésű nemzetközi projektben összegyűjtött adatbázis segítségével. A kutatók az APOL1 génnek két olyan változatára bukkantak (a G1 és a G2 változatokra), melyek jelenléte két súlyos vesebetegség kockázatát növeli.
"A további elemzések feltárták, hogy ezek ugyanazok a genetikai variánsok, melyek az álomkórért felelős parazita elleni emberi immunvédelemben szerepet játszanak" - idézte fel Pollack. Laboratóriumi tesztekkel kimutatták, hogy a G1 és G2 jelű génváltozatok által kódolt fehérje elpusztította a Trypanosoma brucei rhodesiense kórokozót, mely az afrikai álomkórért felelős.
A vesebetegségek 500 ezer embert érintenek jelenleg az Egyesült Államokban, és számuk egyre szaporodik, részben a magas vérnyomással élők növekvő aránya miatt. A fekete amerikaiak körében négyszer gyakrabban fordulnak elő vesebetegségek, mint az európai származású amerikaiak között.
(MTI)
Torokfájásra, szájfekélyre vagy egyszerűen csak a fertőzések megelőzésére remek megoldás a sós vizes öblögetés.
Még több tipp »Bocsánat, most látom csak, hogy hölgy írta a cikket. Még szomorúbb vagyok, már csak a cím miatt is. Egy kérdőjel a végén esetleg javított volna valamicskét, de ez a kijelentő mód.H...
Gyerekvállalás: 22 hónap türelem az apától (38)Az én apukámnak izületi gyulladása volt,ujjak,váll,könyök,forgó,térd,boka,már alig tudott mozogni.Elmentünk magán orvoshoz és felirt olyan fájdalomcsillapitó gyulladáscsökkentőt am...
Túladagolja az országot a vitaminguru (142)Érdekes dolgok ezek...Az orvosom szerint a sárgatest hormon nem csinál kárt...ezért ajánlják a szoptatós anyukáknak is. Átmegy az anyatejbe valamennyi belőle , én ezért nem szedte...
A nőgyógyász rémtörténete a tamponhasználatról (53)Msn címem: ojuna@windowslive.com email címem:ojuna@freemail.hu
A világ legkövérebb emberének utolsó esélye (23)Kedves Papp Anikó, ne törődjön senkivel, legyen önmaga. Azt nem vehetik el. De ha a szomszédom állandóan tiroli ruhában járna, én is furcsállanám egy idő után...
Mitől függ, hogy gyerekünk menő vagy nem-menő lesz-e az osztályában? (13)