Tíz évvel ezelőtt kezdődött. Elkavarodtam egy hatha jóga órára, és teljesen elszálltam. Élveztem a hajlékonyságomat, hogy olyan izmokat éreztem meg magamban, amelyeket soha korábban, és bár a többségnek nem jöttek be, én még a páros gyakorlatokat is kedveltem. Lejártam hetente egyszer-kétszer, utána mindig nagy boldogság, de az nem ment, hogy a napi rutinom részévé tegyem. Mert egy komolyabb ászana (kitartott testhelyzet) rendes bemelegítés nélkül nem megy, arra viszont nekem nincs időm, hogy reggelente 15-20 percet csak az előkészületekkel töltsek - gondoltam azidőtájt.
Aztán a jógatanárnőm távolabb költözött, én pedig azt a plusz 2-3 metróállomást már annyival több időráfordításnak éreztem, hogy a jóga eltűnt az életemből. A történet később más jógatanárokkal ugyan, de szintén hatha jógával, és pont ugyanezekkel a fordulatokkal, még többször megismétlődött az életemben. A lakásomtól 500 méternél távolabbra eső jógaórák számomra nem léteztek.
A jóga nem csendes fitnesz
Most így visszagondolva, azt hiszem, akkor még éretlen voltam hozzá. Mozogni, nyújtani vágytam, és a jóga számomra halk fitnesz óra volt. Nem volt célom lecsendesedni, befelé fordulni, stresszet oldani, egészséges maradni, testtudatos lenni - egyszerűen csak élveztem a rugalmasságom meg a hajlékonyságom.
A következő jóga próbálkozásom bő egy éve kezdődött. Akkortájt meglehetősen sok volt a változás az életemben: új munkahely, amely miatt a nagyon boldog, önfeledt munkanélküli hónapok után visszaköltöztem a gyűlölt fővárosba; új munkatársaimmal a közös hangot nehezen találtam; benne voltam egy zűrzavaros párkapcsolatban - és nekem megint el kezdett fájni a bal petefészek. Mint mindig, amikor túl gyorsan zajlik az élet körülöttem, vagy túl nagy a nyomás. Egy testi tünet, amely az évek során újra és újra visszatért, és nem tudtam kontrollálni.
Ismerőseim ajánlására arra gondoltam, hogy most a kundalini jógával próbálkozom. Nem mintha igazán hittem volna a kundalini kígyóban, azaz a csakrákban és az ezeken át felfelé áramló energiákban - de nyitott voltam. És más ember, mint tíz éve.
Most már érdekelt a lecsendesedés, a befelé figyelés, a meditáció. Ez utóbbit úgy éltem meg, mintha kinyitottak volna előttem egy ajtót - a belső ajtót, amely mögött egy olyan világ kezdődik, amelyben nekem óriási öröm barangolni. Végtelen letisztultság, béke és boldogság vár rám, ha belépek ezen az ajtón.
Egyszer egy amerikai ismerősömtől, aki akkor már húsz éve naponta egy órát ült zazent (zen ülés és meditáció), kérdeztem, hogy hol szeret nyaralni, merre utazik szívesen. "A belsőmben" - volt a válasza. Akkor még nem igazán értettem, ma már igen.

Nálam a kundalini jóga lett a nyerő
A kundalini jógában a gyakorlatsorokat krijáknak hívják, az ászanák helyett a hangsúly egy-egy kriján van: például krija a test és a lélek élénkítéséért, krija a fej és a szív egyensúlyáért, krija a máj védelméért, krija a belső harag oldására. A gyakorlatsorok nem kivitelezhetetlen, szuper állóképességet és hajlékonyságot igénylő feladatokból állnak. A lényeg, hogy csináld, és maradj közben belül, figyelj befelé a tested jelzéseire, ne hagyd kifelé kalandozni a figyelmed.
Mint említettem, nem voltam jógaszűz, de a különféle jógalégzések lényegét és fontosságát, vitalizáló hatását csak most értettem meg. Ma már viszont aktívan használom is őket: van úgy, ha reggel későn kelek, hosszabb jógára nincs időm, így csak egy 11 perces tűzlégzést csinálok - és szétáramlik bennem az eufória.
A kundalini nagy pozitívuma számomra, hogy a mindennapi rohanó hétköznapoknak is részévé lehet tenni. Tíz perc alatt is lehet olyan energizáló gyakorlatot végezni, amitől az egész nap más színt kap.
A tapasztalatom, hogy ha az ember ráérez a reggeli néhány perc hatására, tíz perc után már nem akarja abbahagyni. Én most az egy óránál tartok, de ha néha az ébresztőóra előtt felébredek, az első gondolatom az, hogy "király, akkor ma reggel nem kell rohanni, nyugodtan hosszabban is jógázhatok."
Manapság a napi otthoni reggeli gyakorlások mellett hetente egyszer lejárok órára, időnként elmegyek hajnali gyakorlásra, speciális alkalmakra, néha pedig becsatlakozom intenzív jóganapokra, jógahétvégékre. Ez utóbbiak hatása hetekig eltart.
Biztos vagyok benne, hogy más jógairányzatokkal ugyanígy meg lehet találni a belső harmóniát, és meg lehet őrizni a test hajlékonyságát. Az én látóterembe akkor, amikor a legnyitottabb voltam erre, a kundalini került. Olyan tudást szereztem segítségével, ami nekem nagyban segít, hogy ne vesszek el a hétköznapi bosszúságokban és érzelmi viharokban.
Az alvászavar veszélyeiA felnőtt lakosság fele küzd valamilyen alvászavarral, de már minden tízedik gyerek is rosszul alszik. A nem pihentető alvás kihat egész napunkra.

![]()
Endre hiába alszik napi 8-9 órát, ha a munkája miatt túl sok időt tölt a számítógép előtt. Tovább!
iWiW klubCsatlakozz a LifeNetwork tévécsatorna és weboldal hivatalos iwiw klubjához!
Facebook klubLépj be a LifeNetwork tévécsatorna és weboldal Facebook csoportjába!